#14
1. Ne azt nézd, hogy laptop, már mondtam. Ez egy eszköz a tanuláshoz, ahogy a ceruza, a könyv meg a füzet is az. Mit szólnál ha minden fejlődő országbelinek adnának 30 ceruzát meg hozzá 30 füzetet és hozzá 300 tankönyvet? Ez a laptop ennél sokkal több. Ezen keresztül elérnek olyan tudást és olyan virtuális tanítókat, amikhez foghatókról ők nem is álmodhattak addig. Ráadásul akár még távmunkát is lehetne ezekkel végezni. (pl. programzóit)
2. Vetési technikát tanulhatnak ezen keresztül. Sőt egy csomó mezőgazdasági dolgot (kereszetezést, stb.) tanulhatnak a neten keresztül, pláne ha lesznek direkt erre a célra külön siteok. De egyszerűbb mezőgazdasági eszközök elkészítését is megtanulhatják.
Amit meg az evésről mondasz: szerinted talán nincs idejük két evés között tanulni? Talán sehol másutt nincs annyi idő két evés között, mint éppen nekik.
3. Az nagyon nagy siker lenne, ha úgy megtanulának programozni ezen sokak Afrikában, hogy már oda helyezze ki egy-két cég a programozói kapacitásának egy részét. Azt meg jobb ha belátod, hogy ha Afrika millió jobb körülmények közé emelkednek, annak valamiben másban vagy másutt meg lesz az ára. Ahhoz mi megtarthassuk a versenyképességünket nekünk is fejlődnünk kell és valszeg addigra a szolgáltatói szektornak például jelentősen bővülnie kell.