• valamit
    #18
    Te nagyon félreértettél engem. Én csak arra mutattam rá, hogy a terroristák, főként az iszlám fundamentalista terroristák (és ma a legtöbb terrorcsoport ilyen és a terroristák legnagyobb számban is ilyenek, akár utána is nézhetsz) ha már egyszer muzulmánok, akkor ebből az irányból lehetőség van a megközelítésükre oly módon is, hogy kiszolgálni az ő piaci igényeiket, de közben (akárcsak néhány népszerű és jól használható programban is, talán egy időben a winampban is) benne lenne egy "spyprogram". Természetesen nem csak terroristák lesznek így megfigyelve, de ma sem csak azok vannak és talán így könnyebb lenne kiszűrni őket. Ez nem általánosan az arabok vagy a muzulmánok ellen szól, hanem a terrorizmus ellen, csak úgy, hogy közben figyelembe veszi vagy venné annak jellegezetességeit.