Elektronkus cigaretta
  • bolfi
    #13
    ...vettem, kipróbálta. Oxy Gain márkájú pipát vettem, mert sokkal nagyobb teljesítményű, mint a többi kicsi vacak. Egy hét múlva csere, mert besz..t. Következő porlasztó 3 hétig bírta, majd lecserélték egy alapból selejtesre. Gyenge a termék minősége és az árusító sem kipróbált darabot árul, lesz ami lesz alapon úgy is vissza lehet vinni, megjavítják. A pipa 40 rugóba került, sajnos nap közben nehezen mozgok, drága eljutni a szervizbe stb. ...kidobtam. Közben, hogy ne essek ki a leszokás folyamatából, vettem egy ugyan ilyen márkájú mini cigit, fél napot bírt, -aksicsere, -most működik, de nulla élmény, mert 1-2 óra alatt kimerül az aksi és a patron is. Kevés füstöt ad, csak az első 5 szívás élmény, a többi csak szívás. Utolsó próbát tettem, egy másik márkát próbálok ki, (bár az a gyanúm, hogy mindet ugyan az gyártja) hátha bejön. Igazából a pipának lenne esélye, mert amíg működött, tényleg élmény és egy kis odafigyeléssel leszoktam, mert sokkal finomabb az elektromos cigik íze. Ha közben rá gyújtottam,
    kellemetlen volt. Érdemes kipróbálni, de eddig nem volt szerencsém. A patronok ciginek megfelelő adatai semmit sem érnek, mert ha azt az élményt akarod elérni, mint az igazi ciginél, sokkal több fogy belőle. Ha azt írják, hogy egy cigipatron egy doboz ciginek felel meg, az nikotintartalomban biztos igaz, de az élmény csak néhány cigit takar. Találtam hozzá utántöltőt, azzal már olcsóbb lehet, ha nem kell állandóan szervizbe rohangálni. Ennyit nagy vonalakban. ...ja, és még annyit, hogy nem a készülék a hibás, ha tönkremegy, hanem ti...

    Ha nem dobnak az oldalról, majd még jelentkezem!