bvalek2#19
Nekem még nincs gyerekem, csak a nővéremet nézem, hogyan kezeli a lurkóit, meg a környezetemet. A szép szó, meg az elbeszélgetés csak akkor jön, amikor az utód már képes megérteni, nem nagyon lehet egy kisgyereknél alkalmazni. Az amiről írtam, együtt játszani, példát mutatni, folyamatosan figyelni rá nagyon sok időt, és türelmet igényel. Egyrészt az embernek nincs mindig ideje, mert dolgozni is kell, másrészt vannak szituációk, amikor "rá kell döbbenteni", hogy komoly a dolog, pl. ha gyújtogatás lenne a mániája a gyerekemnek, elgondolkodnék a nevelés szélesebb eszköztárának az alkalmazásán...
Csak azt állítom, hogy a gyerekneveléshez alapvetően nem kell erőszak, de ez viszont állandó gürizést jelent a szülő részéről. Ezt persze szívesen tesszük a gyerekeinkért szeretetből, remélem a szülők többsége így látja. Nővérem szerint élete legnagyobb feladata a gyerekei, és szereti a munkáját :)
Szóval, ha a gyereket ütni kell, ott valami nem normális, vagy a szülővel (a gyerek nem nő fel magától), vagy a nevelési körülményekkel (ezzel az ember sajnos a legtöbbször tehetetlen), vagy a gyerekkel magával (speciális nevelést igényel, ez megint a szülő sara).