eredetileg, ugy látszik, a cselekvés és magatartás módja általában, mely közelebbi meghatározását a hozzá függesztett jelzőtől kapja; p. a régi irodalomban a paraszt erkölcsü, jó erkölcsü, feslett erkölcsü stb. Erkölcsünk viselésével v. pokol vagy menyország felé közelgetünk (Pázmány) stb. Mai nap, habár a szó jelentéséből az eredeti határozatlanság nem veszett ki egészen, mégis inkább a jó E.-öt, a cselekvés és magatartás dicséretes és megállapodott jellegét értik rajta. Azonkivül pedig egyértelmü az erkölcsiséggel, az erkölcsi törvények összeségével. Amit az E. parancsol, az föltétlenül kötelező. -
Erkölcsi mindig dicséretes értelemben, morális, az erkölcsi törvényekre vonatkozó, ellentétben a természetihez, anyagihoz. - Erkölcsös ember vagy tett, ki vagy mely az erkölcsiségnek megfelel. A régi irodalomban erkölcsös annyit is jelent, mint komor, csökönyös, «erkölcsös ló», «erkölcsös, komor ur»; hasonló jelentésü: erkölcsösség. - Erkölcsiség akaratunk, cselekvésünk megegyezése az erkölcsi törvénnyel, azonkivül az erkölcsi parancsok, törvények foglalatja, összesége. Némely szokásos összetétel: Erkölcsi meggyőződés, erős közvetetlen, de okokkal nem eléggé bizonyítható meggyőződés. Erkölcsi tudományok, vannak, akik az összes, az emberi szellem s műveire vonatkozó tudományokat igy nevezik. Erkölcsi kényszer, ellentétben a fizikai kényszerrel. Erkölcsi érzék, l.
Erkölcstan. Erkölcsi személy a. m. jogi személy. A csupán erkölcsös művészet vét a művészet szabadsága ellen, mert a művészet az egész világot, tehát az erkölcstelent is ábrázolja, de azért semmikép sem mondható erkölcstelennek. Ami igaz, sohasem lehet erkölcstelen. Ha az erkölcstelenség festése öncélt képez, a művészet akkor aljasodott le keritőnek és kiküszöbölendő. Az erkölcsösség
vagy erkölcstelenség határvonalai a művészetben még mindig vita tárgyát képezik a civilizált államok közrendészetében és irodalmi felfogásában, de azt hisszük, hogy az igazságban teljesen megbizható kriteriumot találtunk erre nézve is.
De ez is hasznos lehet: (Thompson-Gale Encyclopedia of Philosophy)
ETHICAL REASONING. At the present time metaethical relativists do not wish to rest their case solely on an appeal to what ethical statements mean; nor would their critics. The point of active debate is rather whether there is some method of ethical reasoning whose acceptance can be justified to thoughtful people with force comparable to the force with which acceptance of inductive logic can be justified. Is there any such method of ethical reasoning that can be expected in principle to show, when there is a conflict of values or ethical principles, that one and only one solution is correct in some important and relevant sense of “correct”? Metaethical relativists deny that there is any such method, and their denial may take either of two forms: They may deny that there is any
method of ethical reasoning that can be justified with force comparable to that with which scientific method (inductive logic) can be justified. Or they may agree that there is such a method but say that its application is quite
limited, and in particular that the fullest use of it could not show, in every case of a conflict of ethical convictions or of values, that one and only one position is correct in any important sense of “correct.”
Mégis nem értem mi a baj, mert én sehol sem találtam, hogy az erkölcs a többség "hőmérsékletétől" függ. De érdekelne mit találtál te az erkölcs szó jelentéséről és történerméről és milyen forrásból.