eltűnik a régi haveri társaság, elfogynak az összejövetelek, beköszönt a magány
  • lord nihilus
    #249
    Életem kisebb fajta eset tanulmány lesz, már csak abból amiket ide beírkálok. A rossz döntések, önbizalom teljes hiánya, motiváció nélküliségből és még sorolhatnám.
    Mivel nem pörög a topic továbbra is kiönteném a lelkem ide.

    Lassan 24. születésnapom felé haladva gondolkodtam el a felnőtté válásról. Rájöttem nekem olyan nem lesz. A minap egy jó kis hc-s koncerthely búcsúbulijára mentem el. Többnyire tizenéves lányok-fiúk, jó ha 17 volt az átlagéletkor. A fellépőket imádom, mikor elindult a zúzda, mentem a közepébe (ott azért idősebbek voltak...), csurom víz voltam a végére, kicsit piásan. Mikor az estének vége lett, körbe néztem, mély sóhaj. Mögüllem a srác, aki a csoporttársam, és kicsit zúztunk együtt is eltűnt. Na mondom ez finom jelzés, hogy jobb ha elindulok haza. Soha nem éreztem magam ilyen jól és rosszul egyszerre. Elmegyek vagy két diszkó mellett, ahol már idősebb emberek vannak, mindenki díszes, trendi. Valszeg megvetéssel nézték a pólóm hátulján lévő szöveget: "Pull the trigger bitch" ...mert túl trendik, de kit izgat. Másnap hazajöttem, a házba ahol szüleim babusgattak 19 évig. Ismét oda ahonnan mindig elvágyódtam, hogy szerelmet, izgalmas életet találjak. De mindig amikor visszamegyek a főiskolába, hazavágyódok. Mert ott nem találtam azt amit kerestem. Otthon meg nem mindig érzem a csalódottságot. De örökké nem élhetek otthon, és nem is szándékszom.
    Visszatérve a bulihoz...olybá tűnik az elvárás (úgy általában) az hogy majd kinövöd azt a zenét (is), és egyszer csak lesz egy barátnőm, szépen kiöltözök és elegáns klubbokba járok. Szinte annak a koncert helynek a bezárása is azt sugallja, hogy ennyi volt, ne próbálj meg fiatal maradni. "spanom" sincs túl sok akikkel igazán lehetne zúzni. Már semmit nem értek. Ez csak egy dolog ami nem hagy nyugodni, sok egyéb dolog van még. Elcsesztem az életem, anti-szoc hulladék státusz elnyerése felé haladok. Remélem kapok még valami mentőövet az élettől, bár egyre kevésbé érdemlem meg.