eltűnik a régi haveri társaság, elfogynak az összejövetelek, beköszönt a magány
-
barca15 #225 Sziasztok! Lehet nem ez megfelelő topic. De véleményeteket szeretném kérni, részben azért mert már a társaságomban unják a témát sztem, és mindenhonnan csak azt kapom, hagyjam ezt a csajt, átvert, stb.
4 hónapja szakítottunk, rájött az élés stb duma, sztem ismerős, kb visszament tinédzserbe (egyébként most 20as évei közepén van). 6 év után, kb 1 hónapos fejmosás a bnői által, telefon és vége, eltűnt, most pár napja találkoztunk újra (nekem kisebb balesetem volt). Én névnapi ajándékkal, virággal, kicsípve vártam, ő szintén kiöltözött, és tekintve h most mankóval járok, főzött nekem, ráadásul a kedvenc kajámat amit régen is kértem tőle mindig, beszélgettünk, de nem nagyon engedett szóhoz jutni, inkább csak ő beszélt általánosságokról, ezzel is kikerülve h én felhozzak a szakítással kapcsolatban bármit is (neki is lelkiismeret-furdalása lehet, ahogy intézte a dolgokat). Másnap megint jött, hajnalig dolgozott, de ismét a másik nagy kedvencemet főzte, majd idő hiányában most csak egy óra beszélgetés, de megint csak általánosságokról, de azért azt kiszedtem belőle, h a lakótárs bnője ellenzi h mi megint beszélünk... Most nem találkoztunk már 3 napja, mert dolgozik.
Régen nagyon szerettük egymást, kérdésem az lenne tőletek, hogy ezt most miképpen értékeljem? Ajándék tőle, kedvenc kaja, lebaszott, h nem őt hívtam amikor hajnalban a kórházban ápoltak, mert ő jött volna, tőlem kapott parfüm volt rajta már másnap, azt mondta fiúk nincsenek neki most képben... vszínű érzi h én még mindig szeretem. De van értelme próbálkoznom?
Nem vagyunk barátok, tehát baráti szívesség kizárva, teljesen úgy viselkedett mint régen. Nem zárkózott el a további találkozástól, sőt segítségét is felajánlotta, az ajándékomnak örült. Mi van most, mert én össze vagyok zavarodva..Köszi előre aki végigolvasta...