A konkrét intézkedési terv kidolgozását előirányzó határozati javaslat elfogadását követően elkészülő törvény lehetőséget biztosítana a már gyermekes családoknak arra, hogy megválaszthassák születendő gyermekük nemét.

A lehetőséggel azok a házaspárok is élhetnének, akiknél az orvosi vizsgálatok genetikailag öröklődő, nemhez kötött betegséget mutatnak ki - fejtette ki a szocialista képviselő hozzátéve, hogy a beavatkozás - amely az x és az y kromoszómák sajátosságaiból adódó fizikai lehetőségeket veszi figyelembe - garantálná, hogy a születendő gyermek egészséges lesz.


Török Zsolt felhívta a figyelmet arra is, hogy a külföldi szakemberek tapasztalatai, illetve a hazai felmérések szerint számos házaspár akkor vállalna második vagy harmadik gyermeket, ha biztosan tudná, hogy az újszülött ellentétes nemű lesz, mint a már meglévő gyermek.
  • JAG1
    #218
    Ezt próbáltam én is vázolni, de mindenki csak azt hajtogatta, hogy a választás lehetősége, meg hogy miért ne, nem lenne semmi baja az utódnak.

    Egyszerűen nem bírják ki, hogy valami az akaratukon kívül történik.
    Ahelyett, hogy a kezüket összetennék, hogy lehet gyerekük, akár több is és el is tudják tartani, felnevelni. Neeem...semmi nem elég...

    Maximálisan egyetértek. Az emberek sajnos, kevés kivétellel, egyszerűen betegek. Olyan dolgokra képesek, hajlamosak, hogy az embertelen.
    És itt jön be az a tényező, hogy a lehetőség sajnos nem IQ-hoz és elmeállapothoz kötött. A Visszaélésekről már ne is beszéljünk.