fv#83
Tulajdonképpen mi helyett használod a "szűrő" szót? Nem nagyon tudok rájönni. Valahogy a ccd, a szűrő meg a prizma fogalmát mosod össze, ha jól értelek. Valaha fogtál már a kezedben fényképezőgépet? Vagy videokamerát? Mert az nem úgy megy, hogy rárakok egy szűrőt, és akkor az infravörös fényre lesz érzékeny a vörös helyett.
Na mindegy. És megértem, hogy a tudományos kutatásokhoz fontosabb a fény egyéb tartományaiban való fényképezés, de azért le merném fogadni, hogy ha a National Geographic szerkesztőit megkérdezik, akkor ők jó ötletnek tartották volna azt a hat megapixeles Nikont feldobni a gépre. Plusz százezer forintért. De ha kétmillió, akkor is eltörpül a többi költség mellett. (Az NG ki is fizette volna.)
A szerves anyagról pedig: eleinte az anyagok azon csoportját nevezték szervesnek, amik az élő dolgokat alkották. Mesterséges úton nem is tudtak szerves anyagot létrehozni. Aztán később sikerült. Sőt egy csomó olyan szerves anyagot is csináltak, amik az élő szervezetekben nem fordulnak elő. Sőt el is kezdtek ilyen dolgokat bányászni. (olaj) Ma azt hívjuk szerves anyagnak, ami tartalmaz szenet, és nem elemi szén, nem szén-dioxid és nem szénsav.
Az Alfa-Centauri kis szőrös lényei ugyanilyen okokból hívhatják szerves anyagnak a szilícium-vegyületeket, és bányászhatják a szilikátolajat, amely a szilikát-alapú ősi erdejeikból alakult ki a bolygójuk felszíne alatt a nagy nyomás hatására.