• Alien69
    #12
    Ez mind szép, csakhogy ez statisztika! Márpedig, nem ártana (sőt, kötelezővé kellene tenni), hogy az olyan degenerált vezetők, mint akik vannak az MT/DT területeken, HOFI-t kelljen hallgattniuk! Ezek a szemetek a szocban (már nálunk) jól megtanulták a statisztikát (kint meg suliban tanulták), és úgy forgattják, ahogyan ŐK akarják (minden követtkezmény nélkül megtehetik). Azt akarják elhitettni, hogy ez tényleg kell. Persze, nem azt mondom, hogy nem kell, meg kell vizsgálni, ki mit csinál efektive. Ha mondjuk egy hibaelhárító napi 1 munkát csinál, az tényleg (lehet), hogy luxus (bár ez is statisztika, nem látni a mögötte lévő tényleges munkafolyamatokat). Nem is beszélve, hogy ezzel az erővel, sokkal gazdaságosabb éppenséggel a FŐNÖKÖK béréhez, és létszámához nyúlni! Egy főnök kitesz 10 "munkást", ergo, lapátra a felét. De ugye, ezeket a cégeket MANAGEREK "irányítják", ezért ezek fogják egymás kezeit. Mióta privatizálták a Matáv-ot (T-COM), most először fordul elő, hogy a leépítéseknél főleg főnököket bocsájtanak el, ami megalol. Főleg, mert éppenséggel nem teljessen elbocsájtják őket, hanem kisebb beosztást ajánlanak fel, és vagy elfogadja, vagy megy az utcára.
    A többi "kedves" hozzászólónak meg kívánom, hogy hasonlóan járjanak, és lebegjen felettük a "kard", hogy bármikor kirughattják őket! Látszik itt is, hogy magyarok vagyunk.