http://www.agnesmusic.hu
  • blackgamer
    #31
    az életrajza

    Ágnes Vanilla tanulmányait a XV. kerületi Pestújhelyen kezdte az Általános Iskola ének-zene tagozatán, majd Újpalotán a Kavicsos közi Általános Iskolában folytatta.
    Mindkét iskola kórusának tagjaként és szólistájaként a hagyományos kerületi és budapesti énekversenyeken sikeresen szerepelt és helyezéseket ért el. Ezután a Kézműipari és Képzőművészeti Szakközépiskola és Gimnázium kerámiaszobrász szakára járt.
    Szavalóversenyeket, valamint Kazinczy Szépkiejtés Versenyt nyert, s bár jelentkezése nélkül kiválasztották az Országos Színjátszó nyári tagozatára, személyes okok miatt nem végezte el.
    A zeneiskolai múlt ellenére autodidakta módon nyúl hangszerekhez és kezd zenét írni.
    11 évesen írta első verseit, 15 éves kora óta szerez zenét, ír dalokat, melyekben mindennapi témákat és mély lélektani jelenségeket egyaránt feldolgoz.
    Ágnes Vanilla, mint énekesnő, a mai magyar zenei élet egyik legkülönlegesebb, s egyben legegyedibb női előadója.
    1997 óta van színpadon. Dalait, szövegeit maga írja, hangszereli, maga is adja elő; videoklipjei közül négyet maga rendezett – ez a zenei életben felettébb ritka.
    Első zenekara a Message. Dalaikkal Ausztriában és Németországban is népszerűek voltak.
    Ezt az is mutatja, hogy a Message „Stay with me” dalával egyetlen magyar zenekarként felkerült a ’98-as TOP HITS válogatásalbumra, amelyen kizárólag világsztárok szerepelnek.
    1998 óta szólóénekesként folytatta pályáját.
    1999 nyarán jelent meg „Örök nyár” címmel az első szólóalbuma.
    A címadó dal mellett a „Most Jó”, „Ragyog a Szívem” és a „Bármerre Jársz” című dalok a legkedveltebbekké váltak a magyar rádiók összesített listáin.
    A „Bármerre Jársz” több mint 8 hónapig a TOP20-ban volt a zenetévé slágerlistáján. Erről az albumról 3 videoklip készült el, melyek mind listavezetők lettek.
    2001 novemberében megjelenő „Déjá vu” című második albumából 4 dal került a listák élére, különösen a „Deja vu”,a „Kinek mondjam el” és a „Valaki más” (Ugyanaz a szív) című dalok örvendtek igen nagy népszerűségnek. A dalokból készített videoklipek mindegyike listavezető lett.
    2004-ben megjelent (EP) CD-je,a „Csak Egy Éjszaka Volt” a Mahasz történetében a leghosszabb ideig volt listavezető.
    Az eredeti „Déjá vu” című művet, melyet Havasi Balázzsal közösen írt, klasszikusként tartja nyilván a zenetörténet. A dal két egymást követő komolyzenei hanghordozón is megjelent, mindkettő aranylemez lett, ami a klasszikus kategóriában rendkívül ritka.
    Dalai 28 válogatáslemezen szerepelnek.
    Az ország összes nagyvárosában s számtalan kisvárosában is fellépett már, környező
    országaink közül koncertezett Szlovákiában, Szerbiában, Romániában, Erdélyben, de többször vendégszerepelt New York-ban is.
    „Valaki más” (Ugyanaz a szív) című dala a román rádió slágerlistáját is hetekig vezette, ezzel egy időben a „Kinek mondjam el” és a „Déjá vu” is a TOP5-be került ugyanezen a listán.
    2005. április 11-én jelent meg „József Attila” című albuma, mely jelentős fordulópont munkásságában.
    Dalszövegeire és verseire nagy hatással volt József Attila költészete, kinek verseit már egészen fiatal korában megismerte. Ágnes meggyőződése, hogy József Attila verseit a mostani fiataloknak is ismerniük kell:
    „Fontosnak tartom, hogy olvassák e verseket, megismerjék és megszeressék ennek a nagyszerű költőnek a művészetét…”

    forrás: elvileg a régi honlapjáról