Piel#37
Van roma ismerősöm aki becsülettel dolgozott a megélhetéséért. Volt olyan aki segített nekem, bár a félig megrakott talicskát sem bírta eltolni. Ő könnyebb "munkát" keresett. Nem is róluk akarok szólni, hanem a többiekről.
Náluk a gyerek - megélhetési forrás. Családi pótlékból és segélyből élnek. Dolgozni meg minek? Ha már egyszer kapják. Kifizetési napok után pár napig szórják a pénzt a kocsmákban, és az automatákba. Utána elmennek lopni, mert éhesek. Az asszonyok csapatosan kisérik a purdét, aki beszalad egy-egy boltba, hogy meglegyen a szükségletre való. Ha valaki utána lép és rendre szeretné oktatni, nagy hangoskodással védik ki "szegény" gyermeket. Kinek hiányzik ez?
Két gyermeket szeretnék becsülettel felnevelni, de inkább én érzem magyam hátrányos helyzetűnek, mert nem kapok emelt családi pótlékot, és nem kapok tankönyvtámogatást, mert ugye "ingyenes" az oktatás!
Nyugaton nagyon is tisztában vannak a helyzettel. Azért mondják, hogy biztosítani kell nekik ezt is, meg azt is, mert jól tudják, ha itt jól élnek, nem mennek hozzájuk segélyért könyörögni. Szabad költözködés joga? Gyorsan hazapattintották őket! Vajon miért nem akarták eltartani azt aki nem volt hajlandó soha életében dolgozni?
A segélyek elosztása nagyon rosszul van kitalálva nálunk! Családi pótlékot is miért nem csak az kapja aki fizetett is be a közösbe? Persze lehet olyannak is adni aki helyzeténél fogva rászorul, de egyéni elbírálás alapján kapnák. Pl akkor, ha jár a gyerek iskolába, tanul szakmát, stb ... A környékemben élők kufárkodnak, ez egy fokkal jobb mint a lopás. Bár még ez is az, ha felveszi a láthatatlan jövedelme mellé a segély. Azután beül a Mercedesébe, mert neki az a kényelmes, mert fáj a dereka, a lába ... Belerokkant szegény a ... Nem a munkába! Küldhetnénk aranyos hintót is némelyiknek háztól-házig, esze ágában sem lenne dolgozni! Én hosszú éveket dolgoztam éjjel-nappal, hogy egy Suzukiba tudjak beleülni! Több szakmát kitanultam, mert akartam valamit felmutatni a környezetemnek. Még mielőtt bárki is megvádolna, nem vagyok irígy. A gyermekeim kinőtt használható, szép ruhadarabjait mindig odaadtuk a rászorulóknak. Nem a segély-szervezeteknek, hanem személyesen. Ezekről kellene elgondolkodni! Remélem pár száz év múlva nem képen múzeumban fogják mutogatni az "utolsó magyart".