szivar#178
Én nem szeretek sírni a fizetések miatt, meg ilyenek, csak egy két dolog erőteljesen piszkálja a csőrömet. A külföldön elhelyezkedő társadalmakat én példaképnek tekintem. Mindegyik jó valamire, ha másra nem rossz példának.
Amit meg tudok oldani, azt megoldom, amit meg nem az egyenlőre le van sz... De törekszem a problémák megoldása felé. Csak kár hogy az ügyeletes hatalmi szerveknek meg mániájuk megmondani hogy ki és mit is tehet. Ahogy elnézem, nyugaton is egyre nagyobb teret hódít ez a szemlélet.
És nem azért rinyálok (és még sokan mások sem azért hőbörögnek), mert kevés a fizetésem. Hanem azért, mert túl sok az eltartandó személyek száma ezen a világon. Nem, nem a nyugdíjasok többségére gondolok, akik felépítették az országo(ka)t (úgy-ahogy de felépítették), illetve nyögték az iskoláztatásunk költségeit. Nem is a kölkekre gondolok akik jelenleg tanulnak. De nem is a betegekre vagy a rokkantakra. Hanem inkább arra a sok papírtologató aktakukacra, akik felügyelnek, jönnek-mennek, intézkednek, aláírnak, megengednek, pecsételnek. Akik az ország (pontosabban az emberek) jövedelmének majd 50%-át eltapsolják.
Az is rendben van, hogy nem árt egy szociális védőháló féleség az embereknek, hogy ne dögöljenek éhen ha betegek, vagy netalán munkanélküliek lesznek. De az nincs rendben, hogy vannak olyan életformák, amik erre a hálóra alapozzák a jövőjüket, sőt ebben a hálóban születtek, itt érzik magukat otthon - a többiek kárára.
Az sincs igazán rendben, hogy jelenleg a munkahelyteremtés (szerte a világon) a papírmunka megnövelését jelenti, oszt' kész is van.
Lehet hogy egy kicsit (nagyon) összefüggéstelennek látszik a mondanivalóm lényege, de ez is összefügg azzal hogy jelenleg miért nem létezik szabad piac, és valódi kapitalizmus.