terráriumok és lakóik
  • Landren
    #33
    OK, akkor este csinálok még képeket róla.
    Igen, én az itatást azzal a "korházi genyával" oldottam meg, mert be lehet állítani, hogy kb.15 másodpercenként csepegjen, így egyrészt sokáig bírja, másrészt meg a levelekre csepegve növeli a páratartalmat is kicsit. Simán beragasztod szilóval egy ásvanyvizes palack aljába úgy, hogy a lyukak szabadon legyenek, ferakod kicsit magasabb helyre, és ennyi. Olvastam, hogy van akinek simán iszik kis edényből is, én nem próbáltam, meg ha van lehetőséged napjában többször befújni a leveleket vízzel, akkor lenyalogatja onnan is a számára szükséges mennyiséget, pár csepp elég neki. Egyébként legalább kétszer naponta mindenképpen szükséges a permetezés, mert 70% környékén kell tartani a páratartalmat, különben bőr és szembetegség jöhet elő. Nekem álltalában kint alszik a növényen, azt is szoktam permetezni, bár ott 50% fölött már nehéz tartani, de eddig még nem volt gond, meg ha nem érezné ott jól magát, akkor gondolom nem menne oda.