• Morden23
    #52
    Amit leírsz, az remek, csak ez a másik irány...

    1. Amikor társadalmi problémákról beszélsz (mint például fegyverviselés), akkor a társadalom tagjainak problémáiról beszélsz. Egy pszichopata, illetve szociopata NEM TAGJA a társadalomnak, ugyanis nem a társadalom által követett szabályok/normák szerint él. A civil fegyverviselés legalizálása (ahogyan te is mondod) >társadalmi problémakör<, a játékoktól bekattanó barmok viszont NEM a társadalom tagjaiként viselkednek -> ettől szociopaták.

    2. A katonák "eufórikusan szőnyegbombázunk" állapota két roppant egyszerű "kondícionálásnak" tudható be, aminek vajmi kevés köze van a tényleges kiképzéshez, vagy éppen az akármilyen harci drogokhoz:
    a.) A katona TUDJA, hogy az ELLENSÉG az ellenség. A katona TUDJA, hogy ha nem ő lő, akkor a másik lő. (amint ez megváltozik, illetve nincsen meg ez az alapvető "morális" különbség [ld. magyar katona Irakban], akkor a katona közel sem olyan örömteli már, nem szórja a rakétákat "hiííí-jáááá" felkiáltással.
    b.) Az adott katona tudja (most az USA-ról van szó, úgyis arról beszéltél), hogy csúcstechnikájú harci felszerelés van a birtokában, amitől ideig-óráig (egészen addig, ameddig nem szenvednek látványos veszteségeket) sebezhetetlennek, legyőzhetetlennek érezheti magát.

    Ha ez a két adalék megvan, akkor kapsz élvezettel bombázó katonákat (itt most "normális" emberekről beszéltem, nem valami vérmámoros állatokról, az azért külön kategória).

    "es mivel a tarsadalom problemamegoldo modszereit veszi at o is, igy fogja a fegyvert es bumm."

    A szociopata, illetve pszichopata éppen attól az, ami, hogy NEM a társadalom problémamegoldó módszereit veszi át, hanem torz, vagy nem létező) értékrend alapján önmaga módszereit alkalmazza.

    "Persze ha a jatekok helyett arra lenne fogva az egesz, hogy igen, eroszakos vilagban elunk, ahol minden nap egy halom embert olnek meg, es ez valt sajnos "normalissa" vagy kovetendove egyes emberek szamara"

    Azért ez még mindig nem igaz. Sokan mondják, hogy a Híradó kiöl belőled mindent, és hogy átlagos számodra egy tömegmészárlás, vagy egy terrortámadás. Nos, ez konkrétan nem igaz.
    Bármi, amit a híradóban látsz, addig átlagos számodra, ameddig a híradóban látod. Igen, a tévé képernyőjén a NAP MINT NAP látott dolgok (háború, lövöldözés, éhezés, idióta kisnyugdíjas rinyálása ecetera) átlagossá, unalmassá válnak.
    De ha a való életben szembesülsz vele, akkor kapásból nem tudsz legyinteni rá, hogy "ja, 1000 ilyet láttam már a tévében".