Mi van éppen a vágólapodon
-
#120
In memoriam: Török Sándor
(1931—2007)
Alig múlt el egy hónap, ismét elment közülünk a József Attila Gimnázium egyik volt tanára; Török Sándor, aki az akkori temetéskor még igazán nem gondolt arra, hogy nemsokára tőle kell búcsúznunk.
1931-ben született Sarkadon, iskolai tanulmányait ott kezdte, majd a középiskolát Pécsett fejezte be. A szegedi egyetemen orosz szakos középiskolai tanári oklevelet szerezve, fiatal házasként 1955-ben Kunszentmártonba került.
Nem volt könnyű dolga: az orosz nyelv kötelező tanulása miatt így-úgy tiltakozó diákság megnyerése — az 1956 körüli években — nagyfokú tanári empátiát igényelt. Török tanár úr megnyerő egyéniségével; megértő, de mégsem megalkuvó követelményrendszerével, ha kellett, humorával, elérte, hogy tanítványai eredményesen tanulták az orosz nyelvet, nem egy közülük nyelvtanár lett.
Órán kívüli munkájának oroszlánrészét tette ki a délutáni foglalkozás, az úgynevezett "tanulószoba" szervezése, irányítása, ellenőrzése. Sok türelmet, pontosságot igénylő munka volt ez, mert feladata volt az ebédeltetés megszervezése éppúgy, mint hiányzók számbavétele, a felügyelő tanárok beosztása és a pénzügyi elszámolás. Vezette az idegen nyelvi munkaközösséget, és még szakszervezeti munkát is végzett. A tantestület baráti összekovácsolása céljából szívesen szervezett közös vacsorákat.
Noha így eltanítgathatott volna nyugdíjas koráig, mégis tanult a munka mellett, s Debrecenben angol tanári oklevelet szerzett. Csak aki próbálta, az tudja igazán értékelni, mit jelent egy élő idegen nyelv elsajátítása levelező úton! Tágult a látóköre, tanítványainak levelező szakkört indított, és érkeztek a levelek, képeslapok Londonból, New Yorkból, Tokióból az alföldi kisvárosba. Az első kitekintésünk volt ez egy számunkra elzárt világra.
Azután romlott a barátságos iskolai légkör, amelyet annyira szeretett, és arra is gondolt, hogy a nagyobb város több lehetőséget nyújt, ezért 1969-ben a szegedi Tömörkény gimnáziumba pályázott, utódként hagyva maga után tanítványát, a szintén orosz – angol szakos Torkos Bélát. Két év múlva már a szegedi egyetem lektorátusához került, ahol páratlan munkabírással dolgozott nyugdíjazásáig. Közben azonban — kénytelen-kelletlen — nem akármilyen megpróbáltatást vállalt: 1973-ban tartalékos tisztként részt vett Vietnamban az ENSZ Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottsága munkájában.
Szervezete akkor kiállta a próbát, most talán egy idejében még könnyen gyógyítható tüdőgyulladás győzte le váratlanul az orvosi várószobában, és a vissza nem térés bizonyosságával búcsúzik szeretett családjától: feleségétől, lányától, fiától és négy unokájától, és tőlünk, kunszentmártoniaktól, akiket mindig a szívében hordozott. Szívesen jött vissza találkozókra, ünnepségekre, ahogy az itteniek is a szívükbe zárták, és akiknek fáj a halála. Egyéniségéhez búcsúzóul leginkább Sirák fiának szavai illenek:
Ami az én sorsom, az lesz a tied is,
tegnap rám, ma rád kerül a sor.
Ha pihen a halott, pihenjen emléke,
vigasztalódj meg, ha már elszállt a lelke.
Kakuk Mátyás