• Penge4
    #14
    Annak, hogy megdolgoztak azért a történelem során (mindegy milyen eszközökkel), hogy az legyen. A kínait beszélik a legtöbben, mégsem azt oktatják iskolákban például. Azért érdekes, Neumann János nélkül nem lenne ma számítógép, mégsem a magyar lett az egész technológiai fejlődés alapnyelve, hanem az angol. Mindegy milyen geci módon érték el (mint mindent úgy általában), de a népek bekajolták és ez a lényeg. Nekünk egy idegen nyelv megtanulását jelenti, de egy 1 éves kisbabának nem mindegy, hogy milyen nyelvet sajátít el anyanyelvként? Nem akarom sorolni ennek a jó oldalait (nincs szükség idegennyelv tanulására/tolmács megfizetésére, fordítószoftverekre, amik feltehetőleg soha nem helyettesítik az embert...stb).

    "Vicces ezt olvasni az interneten, egy isten tudja hol készült gép előtt ülve."

    Na ez meg a másik. Bár biztosra veszem, hogy ezt is meg tudják majd magyarázni, ahogy azt is, hogy a környezetvédelemért kampányoló emberek miért utaznak kocsival/repülővel, ahelyett, hogy gyalog, biciklivel, vagy esetleg kenuval tennék meg ugyanazt a távot. És persze olyan kajákat ennének, amitől nem finganak, mert az is roncsolja az ózonréteget. Nem beszélve arról, hogy dezodort is használnak.