• BlackRose
    #4
    Üdvözlöm az állam ehhez hasonló marhaságait. Mert ez csak közelebb hozza azt a napot amikor a pohár kicsordul és egy igazi krizis bekövetkezésével gyökeres változások lesznek a politikában és a társadalomban. Mert ezzel az intervencionalista és kollektivista (szocialista) álláspontontal csak az végezhet, ha a földbe (falba) vágodik - ami szerencsére elkerülhetetlen. Jelenleg teljes gőzzel szabadesésben zuhan (miközben azt hiszi magáról, hogy repülni tud), és napról napra közelebb van a föld, közelebb a pillanat amikor majd választani lehet a szabadságot. Addig meg a nagy testvér, a mindenható állam, a nanny state és a demokratikus feudalisták zenéjére kell táncolni. És vigyázni kell, mert ha nem úgy táncolunk, akár még terroristáknak is nyilváníthatnak bennünket.

    Na de, hogy a logikát ne felejtsük el, én pl. úgy tudom, hogy az állam dolga, hogy a törvényeket alkalmaza, tehát ha egy cég pl. versenyellenes (törvényt sért), akkor a törvény által büntethető. Ha a cég nem egyezik, vagyis gondolja, hogy nem sértett törvényt (erre egyébként jogállamban normális, hogy megvan a joga), perelheti az államot és követelheti a bíróság állásfoglalását. De milyen az az állam ahol biztosok perlik a céget, mert úgy gondolják, hogy versenyellenesen viselkedett. Válaszolok is, kollektivista korlátlan hatalomgyakorlásnak (zsarnoklásnak) nevezik ezt, és ilyen az állam amelyben igy működnek a dolgok. Ha az Intel törvényt sértett, a törvényekhez megfelelően büntetendő, ha nem akkor ne szarjunk politikai rakást csak azért mert pl. USA headquarter-es cégről van szó, vagy mert pénzt lehet legombolni...