"Tévedés, láthatóan a cikk nagy része saját agyszülemény, ill. a konkurencia FUD-ján alapul."
És ezt honnan szakértetted meg?
"A tesztek éppenhogy a Cell alkalmazhatóságát mutatják."
Na igen, a szintetikus tesztek, amiknek már régóta nem tulajdonítanak nagy jelentősséget semmilyen procinál a hozzáértőbbek.
A hiteles tesztek a valódi alkalmazások, vagy azok szimulációja.
Meg azt is mondtam, hogy eleinte nem fogják tudni kihasználni, és úgy tűnik ebben is teljesen igazam lett.
"Ez is egy jó nagy hülyeség. Bizonyára a Sony kényszeríti az IBM-et, hogy blade szervert és szuperszámítógépet építsen a Cellből..."
Ilyet ki mondott? Arról szól a mondás, hogy az IBM a korábbi terveknél jóval kevésbbé fog a cell-re építeni, mert vagy nem lett olyan erős, ahogy tervezték, vagy ma már más lehetőségek tűnnek jobbnak.
"én mondom neked hiába, hogy még számítási feladatokban is hasznos, ha a cucc nem csak osztani és szorozni tud gyorsan, és semmi mást."
Nem kell mást tudni, mivel erre való.
"Mint épp a napokban mutattam, még egy egyszerűbb ray-tracer is 5x gyorsabb volt Cellen, mint egy 7900-ason."
Mint már mondtam, az még a régebbi generáció, a G80 sokkal többet tud (nem csak teljesítményben). És vannak kétségeim az optimalizációval kapcsolatban is.
"Ez egyre kevésbé valószínű. Úgy tűnik, csak számítások gyorsítására akarják használni."
Hát, én mindenhol azt olvastam, hogy olcsó GPU-nak akarják használni. Arra biztosan alkalmas, és biztosan jelentős piaca van. Az Intel integrált GPU-i is igen jól fogynak.
"Az a "viszonylag gyenge" valójában inkább viszonylag erős, ha az átlagoshoz hasonlítunk"
Ezt már megbeszéltük. Lehet, hogy a mostani átlaghoz képest még jó, de mire igazán elterjed (gyártási problémák ugye...), addigra már az átlag a dualcore lesz. Egyébként meg az átlagnál esetleg kicsit jobbat sem "viszonylag erős"-nek mondjuk, hanem inkább átlagosnak.
"Itt most a Fusionról van szó, és ott kénytelenek egy CPU mag helyére tenni a SIMD proci-magot, tehát itt is feláldoznak az általános teljesítményből."
Nem egészen, mivel a CPU magok egyelőre nagyrészt kihasználatlanok, így még nem akkora a veszteség.
"A gf7800, amin alapul az RSX (bár jóval nagyobb a lapka), annyira gyenge lenne?"
Nem hiszem, hogy a 7800-on alapulna, mert akkor nem mondanák gyengének. Nekem úgy rémlik, hogy a 6800-ból fejlesztették.
Azt mondják, hogy a specifikáció alapján, és a tesztek szerint is gyengébb, mint az X360 GPU-ja.
"És a Celles programozás sem annyira fenomenálisan nehéz."
Sokkal nehezebb, mint a PC vagy XBox fejlesztés. És nem csak a HW miatt, hanem azt mondják, hogy a fejlesztőkörnyezet is elég nehézkes.
"Jóval nehezebb lenne, ha az SPE-k totál buta SIMD egységek lennének."
Inkább könnyebb lenne (legalábbis eleinte), ha erősebb PPE lenne butább SPE-kkel.