• Grenzjager
    #116
    MTV1, vasárnap (06.11.19) 22:35-kor

    A "6:3"
    Szepesi György közvetítésével


    Ma pedig a Duna tévén:

    20:55

    Puskás Öcsi

    magyar dokumentumfilm
    operatőr: Andor Tamás, rendezte: Koltay Gábor

    Koltay Gábor 1985-ben készült, majd 2006-ban kiegészített, felújított filmje az első, hosszabb kamera előtti beszélgetés mindannyiunk szeretett Öcsijével, azt követően, hogy negyed évszázados kényszerű távollét után a nyolcvanas évek elején először hazalátogatott. Ötvenhat után a magyar nyilvánosság előtt ebben a filminterjúban emlékezik először pályafutására, emlékezetes mérkőzéseire, a londoni 6:3-ra, az ?54-es világbajnoki döntőre, a Real Madridra, egykori társaira, barátaira és a társadalmi, politikai körülményekre. A beszélgetést sok fotó, és archív filmdokumentum egészíti ki. A film az 1985-86-ban készült, Szép volt fiúk című, akkoriban betiltott filmsorozat első epizódja, amely felújított, kiegészített változatában most kerül először bemutatásra.