Morden23#44
"Egy kicsit mélyebbre kellene nyúlni és ott keresni az okokat, mint újból és újból elővenni számítógépes játékokat, mint bűnbakot."
Azért ez egy kicsit félretájékoztató hatású.
Nem csak a számítógépes játékokat veszik újból és újból elő a témában. Az SG egy informatikával foglalkozó fórum, ezért itt erről olvashatsz. Ugyan ilyen fejtegetéseket, statisztikai elemzéseket találhatsz kismillió másik "indokról" is, ha éppen a megfelelő helyen keresed.
"Persze a tanároknak is könnyebb ráfogni a gyerekre hogy hülye, mint normálisan megtanítani írni-ovlasni."
A statisztikusoknak, államfőknek, minisztereknek és szülőknek meg sokkal könnyebb a számítógépes játékokra ráfogni, hogy a gyerekek hülyék.
A tanítási metodikával nincsen semmi baj. A tanárok és a nevelési technikák a defektes pont. A gyerekek meg mindig "hülyék" lesznek, kurva mindegy, hogy éppen játékterembe, kocsmába, moziba, plázába vagy WoW-világba járnak tanulás és iskola helyett, ez nem újdonság.
A cikk meg így is, úgy is maromság. Nem tudom, a tanulmány mennyire és hogyan részletezi az érintett témát, de ilyen hülye frázisokkal, mint
"azok a tízéves fiúk, akiknek saját játékkonzolja van, németből, matematikából átlagosan fél jeggyel rosszabbul teljesítenek, mint azok, akiknek nincs játékkonzolja"
szart sem érnek.
Ha 10 gyereknek romlik átlagosan fél jeggyel az osztályzata, akkor abból 3 játszik, 2 csavarog az utcán, 2 rossz körülmények között él, 2 éppen szerelmi bánatban van, 1 szülei válnak. Ennyit erről.