budapesti hidak, köztük a méltán híres és emblematikus Duna-hidak, közúti hidak, vasúti hidak, stb...

  • Random work
    #378
    Indexről részlet:

    Csepelen szerelik össze
    Simonyi Ágnes, a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. környezetvédelmi főmérnöke közölte: a három lehetséges nyomvonalra elkészítették az előzetes környezetvédelmi hatástanulmányt, amit elküldtek a Környezetvédelmi Főfelügyelőségnek. Ez várhatóan két hónap múlva dönt, hogy azt elfogadja-e. Ha igen, elkészítik az előzetes nyomvonalterveket, amelyek után részletes környezetvédelmi hatástanulmányt kell készíttetni és engedélyeztetni.

    Windisch László, az M0-s hidat kivitelező M0 Északi Duna-híd Konzorciumot vezető Hídépítő Zrt. létesítmény vezetője elmondta: a szentendrei Duna-ág felett átívelő háromnyílású acélszerkezetű híd négy pillérre támaszkodik. Utalt arra, hogy a 80-120 méter hosszú hídelemeket Csepelen szerelik össze, és a Dunán uszályokon úsztatják a helyszínre. Hozzátette, hogy április végén helyezik el erre a Duna-ágra az első hídelemeket, majd azt követően 3 havonta a többit is beemelik a helyére.

    A létesítményvezető megerősítette, hogy ha addig árvíz nem akadályozza a munkálatokat, akkor 2008 nyarára átadják a teljes hidat a forgalomnak.

    Teljes írás.

    Jó lenne figyelemmel követni az építkezést.