• wanek
    #235
    Sokféle filozófia létezik, általában mindegyikben van sok igazság, és persze tévedések is.
    Teljesen értelmetlen a keresztény vallásból kiindulni, és a bibliára hivatkozni, mert ugyebár sokféle vallás van, világ meg csak egyfajta. Mindegyik vallás másképp magyarázza a dolgokat, és belátható, hogy egyszerre nem lehet mindegyik igaz.
    Alapjában véve nincsenek jófiúk, csak roszak. A rosszak között persze lehet különbséget tenni, hogy nagyon, vagy csak kevésbé rosszak. Ez pedig azért van így, mert maga az élővilág ilyen. Más előlény elpusztítása (leszámítva a növények többségét) árán tud csak életben maradni (és ez alapvetően rossz dolog). Ez az az ösztön, ami az embereknél is fennáll. Mármint más élőlények elpusztítása. Az embereknél persze nem kizárólag az élelem megszerzéséért folyik a harc, hanem az életkörülményekért is, és ez az, ami az embert teljesen megkülönbözteti a többi élőlénytől. Az életkörülmények kategóriába aztán nagyon sok minden belefér, tulajdonképpen mindent ide kell érteni, ami nem a biológiai lét fenntartásához szükséges.