![](\"http://www.media.sg.hu/forum/galleries/1098005606/10980056061168011716.jpg\")
(szabály az első hozzászólásban)
-
#1245
Adott a nap, a perc is adott.
Nincs más hátra, most előtte vagyok
egy problémának, mi előttem áll,
Ha megvan az akarat, nincs akadály.
No de, hogy lehet, hogy mégsem találom?
Látnom kéne azt amit nem kéne látnom?
Egy láthatatlan falat mi eltakarja végleg
az akarat érzetét, s pihenésre késztet?
De hogy is tudnám lerombolni hiszen bennem van,
Egy csipetnyi én, egy kicsi önmagam.
Fáj, hisz mindannak ellenére részem,
hogy mindig is a magam ellenének véltem
Engemet táplál, közben én táplálom őt,
És megismétlődik, mi mindig azelőtt.
Hátráztat, míg végül a végén félreáll,
S mit maga után hagyott: egy nagyobb akadály,
egy dolog minek léte szóba sem jött volna,
most mégis őmiatta fogok elszenvedni sorba
csomó kisebb dolgot amelyet ő maga szült,
Most mindegyik megnőtt és a lelkemre ült.
Pedig hányszor űztem én már el őket rólam,
Ámde ami szól, az most ugyanaz a szólam
mely eredete régen ködbe veszett mára,
S amit maga után hagy annak mindig nagy az ára
Ennyi erőm maradt.. még befejezem végleg, mit
Eredetileg elkezdtem, és ha végigérek,
A befejezett munka után áldom a napot,
Hogy végre megint kicsit lustálkodhatok...