Ki segít a felvidéki magyarokon?
-
Grenzjager #519 " A szlovákiai Új Szó, egy névtelenséget kérő belügyminisztériumi forrásból úgy értesült, hogy felismerték a múlt pénteki nyitrai támadás egyik elkövetőjét. Ha a hír igaz, és valóban az egyik feltételezett támadóról van szó, a rendőrség rövidesen kézre kerítheti, mert szerepelnie kell nyilvántartásában. A lap úgy tudja ugyanis, rendőrségi körökben is ráismertek a támadóra, akit tavaly, a kamocsai Felvidéki Magyar Sziget rendezvényen igazoltattak. Akkor egy autóbusznyi szlovák fiatal érkezett a rendezvényre, ám a rendőrség megakadályozta, hogy a két tábor összecsapjon, több személyt igazoltattak, felvették adataikat.
Milo¹ Fábry nyitrai rendőrségi szóvivő az információ kapcsán annyit közölt a lappal: „Több lakossági bejelentést is kaptunk, mindegyiket ellenőrizzük, de eddig még nem sikerült megtalálnunk a tetteseket”.
Szerdán egyébként a tavalyi kamocsai rendezvény egyik résztvevőjétől is érkezett elektronikus levél szerkesztőségkbe, aki szintén felismerni vélte az egyik támadót a fantomkép alapján. Nyitráról telefonon értesítette az Új Szót egy bejelentő, hogy már a rendőrségnek is elmondta: felismerte a magyar egyetemista lány támadóját. Majd hozzátette: a nyitrai Klokoèina lakótelep Maurus nevű kocsmája a törzshelye, ott keressék. A rendőrségi szóvivő azonban nem tudta megmondani az újságnak, mit kezdtek ezzel a tippel, ellenőrizték-e az ügyön dolgozó speciális egységek. Arra a kérdésükre sem válaszolt, hogy a támadók, akikről az áldozat leírása alapján fantomképek készültek, szerepelnek-e már a rendőrségi nyilvántartásban. „Ha így is lenne, nem válaszolhatnék a kérdésre, hiszen az ilyen információk kiszivárgása akadályozná a nyomozás menetét” – mondta Fábry.
Egy másik, magát megnevezni nem kívánó rendőrségi informátor viszont azt mondta, a Szlovák Megújhodási Mozgalom – Slovenské hnutie obrody elnevezésű társaság háza táján keresgélnek a hatóságok. A megtámadott diáklány ugyanis bántalmazói kabátjának ujján látott egy címert. Ezt pontosan nem tudta leírni, de az említett szerveződésnek saját címere és zászlaja is van, ráadásul a lap úgy tudja (és ezt rendőrségi információ is megerősítette), hogy egyik tagját egy nacionalista felvonuláson valóban igazoltatták már. A mozgalom vezetője, Peter ©vec azonban lapnak azt nyilatkozta, őt eddig nem keresték a rendőrök. „Elképzelhetetlennek tartom, hogy tagjainkat gyanúsítanák, mert mi politikai eszközökkel harcolunk, és elítéljük fizikai erőszakot” – mondta. A Szlovák Megújhodási Mozgalom évek óta nacionalista szövegű plakátokat ragaszt ki Nyitra belvárosában, és a szerveződés honlapján is gyakran olvashatók magyarellenes eszmefuttatások. Két éve az MKP betiltásáért gyűjtött aláírásokat és ügyészségi beadvány révén vált ismertté a mozgalom." (MNO)
Ez azért annyiban érdekes mivel a 65vármegyeIfjúsűgiMozgalom hívta fel következetesen a szlovák rendőrség figyelmét az akkor Felvidéki Magyar Szigetet bátmadni akaró szlovák csűrhére. #64