• Cat #50
    na, még egy utolsó dolog: MAGYAR ELNÖKE lett ennek a társaságnak.

    Lovász László lett a Nemzetközi Matematikai Unió új elnöke

    Lovász László személyében magyar elnöke lesz a következő négy évben a Nemzetközi Matematikai Uniónak (IMU). A nemzetközi matematikai élet legjelentősebb, mintegy 65 tagországot tömörítő szervezete kedden kezdte meg 25. kongresszusát a spanyol fővárosban. A nyitó napon adták át a "matematika Nobel-díjának" tekintett Fields-medálokat három kiváló matematikusnak. A negyedik kitüntetett, a Poincaré-sejtés megoldásáért díjazott orosz Grigorij Perelman azonban nem jelent meg a ceremónián, amelyen I. János Károly spanyol uralkodó nyújtotta át a kitüntetetéseket. Az IMU új elnöke Lovász László akadémikus, az ELTE Matematikai Intézetének igazgatója, a Microsoft kutatója lett, aki a következő négy év során, az Indiában tartandó következő kongresszusig tölti be ezt a tisztséget - tájékoztatta az MTI-t szerdán Kulcsár Cecília, a Bolyai János Matematika Társulat igazgatója.

    Lovász megválasztásával kapcsolatban Kulcsár Cecília elmondta, hogy az elnököt az IMU végrehajtó bizottsága titkos szavazással választja azt követően, hogy megküldték az előzetes jelöléseket a tagországoknak. Az egyes tagállamoknak a tagdíjjal arányos szavazati joguk van, Magyarország például három szavazattal rendelkezik.