Theodora#10
Szeretném egy kicsit más megvilágításba helyezni az ilyen és a következő 10-15 évben megjelenő összes országról szóló ugyanilyen hírt.
A hírben is az szerepel, hogy feltörték, aztán kiderül, hogy csak sikerült kiolvasni az adatokat. A hivatalok vajon miért rakták bele az adatokat, azért, hogy kiolvassák, ettől ez még nem feltörés. Feltörés az lett volna, ha az útlevélben lévő adatokat módosítják, persze ez egy WORM rendszernél érdekes lenne.
A jelenlegi megoldások csak az adott országon belül működnek, hiszen országonként eltérőek, amiből az következik, hogy az osztrák, német, stb RFID vagy bármilyen más eljárással tárolt adatokat az USA, UK, vagy bármely más ország nem tudja kiolvasni és nem is akarja. Ha majd az elektronikus adattárolás az okmányban ugyanolyan szabvány lesz mint az OCR sor és lesz lehetőség online módon ellenőrizni az OCR sor és az elektronikus adatok valódiságát a kiállító hatóság nyilvántartásával, akkor lesz csak értelme az egésznek. Addig ezek csak az adott ország okmányának +1 biztonsági eleme.
A hír maga is kissé fura.
- Élőben mutatta be a két hetes mutatványt
- Kiolvasta az adatokat: az RFID pont erre való
- Átírta a kiolvasott adatokat egy másik RFID chip-be, valahogy a világban máshol is meg tudják ezt a problémát oldalni
- "Az automata ellenőrzőrendszerek ugyanis jelenleg még képtelenek megállapítani, hogy egy illető lopott személyazonosságot használ-e vagy sem.". Ahogy a számítógép sem tudja megkülönböztetni, hogy a CD lévő adatok eredetiek vagy másoltak.
- Az asszimetrikus titkosítás pedig, pont kizárja a máshol történő felhasználást, mivel csak az adott országon belüli biztonsági elem marad.