The Nanny (1993)
  • The Nanny
    #21
    Igen, ez a könyv fülszövege. Egyetlen mondat van, ami nem igaz belőle, hogy mára már gyermeke is született. Ezt nem tudom, honnan vették, és a fordító is miért írta bele. Mert ebben a könyvben Fran megmagyarázza, hogy korábban miért nem akart gyereket, és a műtét során meg eltávolították a méhét, és bár egyszer egy újságnak nyilatkozott olyat, hogy lefagyasztatta a petesejtjeit, semmi szó nincs gyerekről. A férjétől (Peter Marc Jacobsontól, akivel együtt csinálták A Dadust és akivel a gimi óta együtt élt) még 1998-ban elvált, gyerekük nem, de egy édes kutyájuk volt, Chester, aki a sorozat néhány részében szerepelt, párszor Mogyifagyinak fordítva a nevét. Ez az a kutya, amelyiket C.C. kapta Maxwelltől. Ha nézitek azokat a részeket, ahol ott a kutyus, és ott van a jelenetben Fran is, lehet látni, hogy kutya csak a gazdijára figyel, annyira szereti. Édes jószág volt, közel húsz évet élt, ami nem semmi. Most egy ugyanolyan fajtájú, de barna színű kutyája van Frannek, Esther a neve.

    Ebben a könyvben tényleg leírja, hogy ismerkedett meg élete második szerelmével, egy nála jóval fiatalabb férfival, ő volt mellette betegsége idején. (Ezen a szálon alapszik a Living with Fran című sorozat, ahol Frannek van egy 24 éves fia és egy 25(!) éves barátja.) Azóta ez a férfi otthagyta, és olvastam pár cikket, melyek szerint Fran újra találkozgat volt férjével.