• dez
    #116
    Meg még [url=http://www.adriatica.net/croatia/feature/hrvati_hu.htm]
    "NIKOLA TESLA - A VÁLTÓÁRAM FELTALÁLÓJA

    Hallotta-e már, hogy a világ egyik legnagyobb feltalálója - Nikola Tesla, 1856-ban a Smiljan nevű kis faluban született Horvátországban? Mivel nem volt elég pénze arra, hogy befejezze egyetemi tanulmányait, Tesla, miután egy ideig Európában vándorolt, elment New Yorkban, ahol tudományos karriert valósított meg. Ő találta fel a többfázisú váltóáram rendszerét, megoldotta az elektromos energia továbbításának problémáját, feltalálta a forgómágneses mező elvét, s azok közé tartozott, akik előszőr kisérleteztek az elektromágneses hullámokkal.

    Több mint 700 találmányt szabadalmaztatott, s a váltóáram feltalálásának jelentőségéről elég ha megemlítjük, hogy ennek köszönhetően használjuk az olyan, ma már megszokott készülékeket, mint a televízió, a számítógép, a hűtőszekrény, vagyis majdnem mindent, ami körülöttünk van."

    Mondjuk most nem világos előttem, hogy magát a váltóáramot is ő találta-e (fedezte-e) fel, vagy "csak" a 3-fázisút. Mindenesetre, ha ő nem száll szembe Edisonnal, aki minden presztizsével és pénzével az egyenáramot erőltette, talán ma is mindenhol csak egyenáramot használnának (sok veszteséggel, drágán), de legalábbis jóval visszavetette volna a dolgokat.