#4
A fenti adatokból megpróbáltam levonni a saját következtetésemet, és véleményem szerint nem olyan titokzatos dolgok, mint azt itt a cikk is sugallja.
Úgy tudom, hogy Tutenkamon fiatalon halt meg egy eddig tisztázatlan ok miatt.
Ha a feliratok és egyéb dokumentumok alapján valóban volt felesége, ami ugye nem is lehetetlen, hiszen abban az időben elég korán kezdték a dolgot, akkor a felesége is ott van valahol.
A KV63-as rendeltetése szeintem egy balzsamozó helység lehetett. A piramisoknál ugye erre külön helység volt majd később szállították át a szarkofágot a végső nyughelyére. Jelen esetben viszont olyan sírhelyről van szó, ahol rengeteg halott uralkodó fekszik még jelenleg is. Itt nem nagy piramisok vannak, hanem kis földalatti temetkezési helyek, mint manapság a kripták. Tehát a mumifikálást max. olyan helyen végezték ami közel volt a sírhelyhez. Legalább is szerintem ebben az esetben szükséges volt mindenképpen, mivel az én véleményem szerint a "király" ragályos, fertőző betegségben hunyt el. Tovább menve azt feltételezem, hogy a felesége szintén elkapta és ő is meghalt. Ezért a balzsamozást szándékosan ott végezték el, hogy ne terjedjen a kór. Miután a balzsamozásokat elvégezték az ahhoz szükséges eszközöket,- félve a ragálytól- a rengeteg véres, belsőségekkel szennyezett edényt már nem használták fel, így azokat összetörve elzárták a szarkofágokba, amiket most megtaláltak.
A gyerek-szarkofág pedig még egyszerűbb, ugyanis ezek szerint volt egy kisgyerekük, az uralkodó utódja. Mivel mindkét szülő szerintem a ragályba meghalt, így az ősi egyiptomi szokás szerint az őt szimbolizálva eltemették melléjük a gyermekük aranyba foglalt másolatát, hogy elkísérje őket a túlvilágra. Gondolom a gyereket csak nem ölik meg, mint a rabszolgákat, akik a túlvilágon is szolgálták a fáraókat, legalább is a nagy piramisok fáraóit.
Szal nem kell nagyon misztifikálni a dolgokat, ha van egyszerűbb magyarázat is ezekre a furcsaságokra.
Ezek csak az én gondolataim, persze csak a cikk kevés adatából tudtam kikövetkeztetni.