Informatika és tudomány

  • csgj
    #225
    Na, gondoltam bedobom a ma reggel termését. Már amúgy is elég régen jártam itt :P Itt van a regényem (Avenum) 163. oldala: (így a fórumba szúrva kicsit máshogy néz ki a szerkezete, ha jól látom, de sebaj :P)


    - Bántjátok a tyúkjaimat?! Ezt nem hagyom annyiban! - kiáltotta, s berohant a szürke tömegbe.
    - Az igazi, hamisíthatatlan ork mentalitás - mondta Mynar futás közben.
    A két varázslót egyre jobban idegesítette a tömény mennyiségben szakadó eső, hiszen a mágusok a napfény harcosaiként tekintettek magukra. Egyszer csak egy hatalmas villám csapódott be az egyik toronyba, mely a kiemelkedésen állt. De ez egy egészen szokatlan villám volt, mert kis kerülőutat tett meg, s az erkélybe vágódott a vége.
    - Aki ott állt íjász, már biztosan nem él - szólt Erena szomorúan.
    - Már ha volt ott íjász - tette hozzá a barna hajú főmágus.
    Hőseink végigtocsogtak a kikövezetlen út sáros földjén, aztán végre eljutottak a belvárosba. De még mindig nem a díszes nemesi kőházaknál jártak, hanem a rozoga faházak között futottak. A nagy szemű esőcseppek halkan kopogtak a sötétté vált fahasábokon, s mindenhova lecsurogtak, ahogy a házak előtti kis teraszokra is. A nagy termetű hobgonoszok páncélján nagyobbat koppantak, azonban a sárgán égő szemüket nem bántották. A vihar ezekkel a szörnyekkel jött, Reun már biztos volt ebben. Az a támadó villám Grondasadnar, a gonosz isten kis játéka volt.
    A trió egy keskeny, repedésekkel szabdalt kövű utcán haladt, ahol javában dúlt a csata. Három hajlott hátú, fröcsögő nyálú gonosz harcolt egy háromágú villával döfködő paraszttal. Utóbbi (egy kopasz, bajszos férfi) sikeresen beledöfte fegyverét a vele szemben álló rémség hasába. Csak nem vette észre, hogy a mellette vicsorgó ellenfele a karjára erősített tőrrel készül átlyukasztani a nyakát. De a céhmesterünk figyelmét nem kerülte el, azonnal bele is hajított egy apró tőrt a lény letört orrába. Sötét vér fröccsent a parasztra, s a harmadik gonosz is támadt éles baltájával. De ekkor már senki sem tudott elég gyors lenni. A kopasz fej métereket repült a suhintástól, majd egy teraszon landolt. A test nyakából literekben ömlött az emberi vér, melybe belekortyolt az undorító gyilkos.
    Mynar ettől hirtelen nagyon rosszul lett, s dühös is. Olyannyira dühös, hogy egy óriási, pusztító, aranyszínű fénysugarat lőtt botjából a gonosz felé. A varázslat darabokra szaggatta a szörnyet.
    - Ez meg mi volt? - kérdezte Reun, aki teljesen lenyűgözve bámulta barátját.
    - Dühfény - válaszolta Mynar legyengült, fáradt hangon - Csak a legnagyobb erejű dühöd tudja létrehozni. És persze nem árt, ha meg is tanulod a varázsigét.
    Erena könnyes szemmel tekintett az éjszakai elfre. Most már rájött, hogy a férfi a háborútól volt néha olyan kibírhatatlan.
    - Mynar… - szólt nyugodt hangon - A háború szörnyű. De ezt meg fogjuk vívni… És a gonoszok veszítenek majd!
    - Legyen úgy, kedves Erena! - mosolygott az ornai főmágus.
    Reun Zotarc pedig elégedettséggel nyugtázta beszélgetésüket. Úgy látta, hogy szerelme, s barátja végleg kibékültek. De ez a nyugodt pillanat hamar véget ért, mivel egy rémséges bestia ugrott a trió elé két ház közül.
    A furcsa szörnyeteg nyilvánvalóan a gonosz világról jött. Négy izmos, vastag lába volt, hatalmas karmokkal; széles pofája, melyben tűhegyes fogak sorakoztak, és nagy, szőrös orrlyukai, melyekből tüzet fújt a levegőbe. Szemei ugyancsak sárga lángként égtek, ahogy a gonoszoknak is, s széles homlokán két gigantikus kosszarvszerű képződmény állt. Bőre vörös volt, a farka pedig hosszú, ostorszerű, nyíl alakú szarubuzogánnyal a végén.
    - Avenhoum mentsen meg minket! Mi a fene ez a lény?! - üvöltött egy korosodó paraszt.
    - Ez… ez egy démon! - válaszolt Reun.
    Még sosem látott élő démont, csak olvasott róluk. Régen voltak olyan nagy erejű feketemágusok, akik démonokat idéztek a gonosz világból. De azok csak pár óráig, vagy percig maradhattak fent ezen a világon. Mégis, annyi idő alatt városokat tudtak elpusztítani.
    - Áááh, nemcsak parasztok vannak itt? - kérdezte a démon, rendkívül mély hangján. 163.