Akik most irányítják a mindennapjainkat (USA;Israel), hogy mit nézünk a tvben, mit eszünk, mikről beszélünk, hogyan gondolkodunk, milyen eszközöket használunk, milyenek lesznek a gyerekeink, és az erős országok, illetve akik a letöbbet pofáznak nekünk a libarális, demokratikus gondolkodásról azok voltak (vannak) a legnagyobb népírtók!
Mit gondoltok, hogyan tettek szert a mai nagy világhatalmukra?!
Amerikaiak kiírtották az őslakosságot szinte teljesen (millió embert). Az indiánok írtása a legismertebb ebből. Ott van még a négerek rabszolga sorsba való kényszerítése, ami nem is volt olyan régen. Támogatnak egy gyilkos, ultra nacionalista országot a törekvéseiben(israel).
A négerek most is hátrányban vannak amcsiban, rengetegen utálják őket pedig Ők meguk hurcolták be a négereket, csak akkor még egy háztartási segédeszközként gondoltak rájuk.
A WW2 egy hatalmas üzlet volt amerikának.
Lényegében ezért szállt be!
A brittekről asszem nem kell semmit sem mondani.
Gyarmatok a világ minden táján, mindenhol elnyomó diktatórikus politika, kizsákmányolás és akik nem a britt vaskalapos, idióta életmódot, viselkedést követték azokat majoknak és állatok nak tartották a gyarmatokon.
Nos ezek az országok ilyen múltból táplálkoznak!
Ez csak egy rövidke szösszenet a nagy egészből.
Szal így lesz egy ország nagy, erős, irigylésre méltó életszínvonalú.
Mi magyarok azért tartunk itt mert, nem vagyunk "egészségesen" nacionalisták!