Francia bajnokság és válogatott |FFF|
  • báttyó02
    #1267



    A mai játéknapon elsőként a litvánok látogattak Grúziába, és a második félidőben kétszer vették be Makaridze kapuját. Ettől függetlenül ennek a mérkőzésnek nem volt máér jelentősége, hiszen a két csapat a csoporttabella ötödik és hatodik helyét foglalja el.

    A két továbbjutó már korábban kvalifikálta magát a 2008-as kontinensbajnokságra, így csak a csoportelsőségért hajtottak a csapatok.

    Kijevben a hazaiak kezdtek erősen Voronyin már a tizennegyedik percben megszerezte a vezetést, miután egy visszagurítást tizennyolc méterről, nagy erővel a jobb alsó sarokba bombázott.

    Gyorsan észbe kaptak azonban a vendégek, egy Pazar, talán egy kicsit szerencsés labdaátvétellel lefordult két védőről, kapura tört, ilyenkor pedig nem nagyon lehet megállítani őt. Ezúttal sem lehetett, és magabiztosan rúgta a labdát a jobb alsó sarokba.

    Negyedórával később Govou kényszerítőzött nagyszerűen a Barcelona csatárával, a visszakapott labdát pedig ő is Pjatov kapujába lőtte.

    A félidő hátralévő részében nem bírtak egymással a csapatok, de láthatóan nem is erőltették annyira a támadásokat. A második félidő elején aztán Andrij Sevcsenko egyenlítette ki az állást, ami már nem is változott a mérkőzés lefújásáig.

    Olaszország hozta a kötelezőt, és a Feröer-szigetek ellen már az első negyvenöt percben eldöntötte az amúgy is egyértelmű mérkőzést. Előbb egy öngólba hajszolták bele a vendégeket, majd Toni és Chiellini mattolta Mikkelsent.

    A hajrában ugyan széptett a vendégcsapat, de nem forgott veszélyben az aktuális világbajnok újabb győzelme, a továbbjutást pedig már korábban kihatcolták.