sonicXX#19
A legjobb lenne, ha egyáltalán nem kerülne a kormány közelébe... persze ezzel sokat kérek, tudom.
Mindenkinek: meg kell elégedni azzal, ami van. Nem igazán van értelme párt és párt közt különbséget tenni. A rendszerváltás óta egyetlen párt se volt, amelyik nem lopta volna szét az agyát, vagy amelyik minden ígéretét betartotta volna. Ne éljünk már álomvilágba. Az államadósság meg egy olyan dolog, hogy volt már ennél sokkal nagyobb is (Bokros idején majdnem államcsőd volt, amitől végülis pont a róla elnevezett népszerűtlen csomag mentett meg - na akkor lett volna nemulass). Hiába, a poiltika 70% önérdek, 30% népérdek. Sosem volt ez máshogy, egyetlen korban sem. Sőt, ennél talán csak rosszabb arány volt eddig. Mondhat ákárki akármit, az MSZP-ben még mindig kevesebb maffiózó figura van mint a többi pártban (talán az MDF-et leszámítva). Fideszben ott a Mikola, akit szerintem legjobb lenne élve eltemetni, SZDSZ-ben a Demszky meg a Kovács, MSZP-ben hirtelen nem ugrik be senki a Gyurcsányt kivéve, de arra meg az MSZP-nek szüksége van, mint a Fidesznek az Orbánra. Igazából teljesen lényegtelen. Nem a legjobb pártot választotta meg az ország a kormányzásra, hanem a legkisebb rosszat. Régen még ennyi lehetőségünk se volt. Értékelni kell ezt a kicsit, ami van. Túl sok vér folyt már ezért, úgyhogy csak becsüljük meg, ha másért nem, akkor hogy az ükjeink békében nyugodhassanak, hogy nem volt fölösleges az áldozatuk.
Az IM-re a jelenleg töketlen formájában meg valóban nincs szükség, csak a pénzt szívja el. Jelenleg a költségvetési hiány és az utak, utána az egészség és oktatásügy van a legnagyobb szarban, azokkal kell foglalkozni. A többi már csak hab lenne a tortán.