Áramlástechnikai Gépek
  • hátazé
    #31
    Elég elszomorító hogy egy tanszéken dolgozótól ilyet látok leírva: „balf...okat” Ebből kapásból arra gondolok, hogy már megint olyan valaki foglalkozik oktatással, akinek nem kéne, nem veszi emberszámba a hallgatókat. Az más kérdés hogy milyen körülmények vitték idáig, ugyanis még van itt az egyetemen néhány olyan ember (elvétve, ritka mint a fehér holló), aki ennek ellenére szeret tanítani, és tudja is hogy, hogy kell, talán tanárnak született. Aki meg nem beszél állítólag okos ember létére NYELVEKET, az meg mit akar a mai világban? Csak nem egy a sok szakbarbár balfasz közül? Aki ért vmihez de azon kívül semmi máshoz? Az ilyen ember milyen jogon minősíti le a többit? Gondolom a középiskola megvolt tanulás nélkül kitűnőre, egy középfokú még belefért volna!

    Energetika: hőtanból volt fent a neten az előző vizsgaidőszak vizsgái megoldással, és egy félévben nem 3 vizsga volt! Előadásra fölösleges volt járni, de a gyakorlaton a Biharitól és a Bitatól lehetett hőtant tanulni. Ők például megérdemlik a fizetésüket.

    Gépelemek: itt „csak” rajzolni kell, meg a gyakorlaton nem Simon Vilmoshoz kerülni. A vizsgát másodszorra v harmadszorra le lehet tudni.

    ATG: Mekkora faszák hogy egy példatárt felraktak pár példamegoldással, amiből tuti fel lehet készülni. :D, év vicce
    De talán az elképesztő bukási arány megoldásáért nem is kell olyan messzire mennünk, főleg nem a D épülettől, még az ablakból is látszik az Áramlástan Tanszék.
    Dr. Lajos Tamás is egyike a fehér hollóknak, elképesztő tudású ember, nyelveket beszél, szereti a hallgatókat, nem néz minket hülyének, pedig mi ő hozzá képest igazán azok vagyunk. Egy nehéz tantárgyat képes úgy megtanítani, hogy aki akar, az jó jegyet kapjon belőle. Én is négyest kaptam, megszerette velem az áramlástant, pedig igen nehéz tantárgy, el is gondolkoztam rajta, hogy áramlástan modulra megyek, Dr. Lajos Tamás tanszékétől nehéz tantárgyakat jól megtanulni. De aztán ért a hideg zuhany, hogy ezt a modult többnyire a HDR csinálja, el is keseredtem egy kicsit, akkor inkább kalor.
    Évközben a kis ZHkra készüléssel 2 hetente értettük meg ezt a nehéz tantárgyat, és a vizsgán se kérdeztek mást, rájöttem hogy a kis ZHkra való készüléssel tulajdonképpen a vizsgára készültem aprólékosan. A hab a tortán már csak az volt hogy ezeknek a kis ZHknak a pontjait és a mérések pontjait beszámították a vizsgába. Nagyon fasza volt, úgy éreztem, hogy egy okos embertől mennyi mindent tanultam úgy, mintha fogta volna a kezem, mutatva az utat. De úgy is mondhatnám, hogy egy jó pásztor terelgette a marháit. Mind ez a rizsa csak azért, hogy érzékeltessem, hogy az ATGből mi minden hiányzik. Bejön előadásra egy elméleti szakember, magyaráz vmit, a felét értem is, a másik felét meg otthon, azt a 3 gyakorlatot kb bárki megtarthatná egy füzettel a kezében, és akkor esünk nagyokat pofára a vizsgán.
    Az nagyon jó dolog hogy végre elkezdték felrakni a vizsga megoldását a netre, ezt folytatni is kell, de ez még csak egy darab, hőtanból van kb 80.
    A kis ZHk és a vizsgamegoldások segíteni fognak abban, hogy azt adjuk majd vissza a vizsgán és olyan formában, ahogy a tanszék elvárja. A kis ZHkkal tapasztalatot szerzünk feladatmegoldásban, és még tanulunk is. Tudom a kis ZHk évközben javítási munkát is jelent, de ha átmegy a vizsgázók nagy része a vizsgán, akkor nem kell kb 10szer kijavítani ugyanannak az embernek a vizsgáját, tehát kevesebbet v ugyanannyit kell majd javítani, és az eredmény kevesebb buta ember, és több fog vmi hasonlót érezni, mint én áramlástanból.