#43
"A fizikusok nem öncélúan művelik a tudományt.
Mi értelme lenne neki?
Ha meg csak pénzt akarnának, akkor nem fizikusnak mentek volna..."
Én mindenképpen látok benne valami öncélt. Csak ha azt nézzük, hogy pl van két csúcs téma, amit külön evtizedek óta kutat 2 különböző fizikus csoport. De a téma bonyolultsága miatt mindegyik csak saját területét ismeri.
Mivel a döntéshozók még kevésbé vannak tisztába a dolgokkal, az a csoport kap nagyobb támogatást, amelyik jobban reklámozza magát, függetlenül az eredmények valós használati értékétől. És itt még a hívatalos tudománytól távolabb eső kutatókról még tényleg nem is beszéltünk.
A fentiek miatt a tudomány nem egyenletesen fejlett, nem egyenletesen fejlődik, és nem is fog. És mindíg lesz benne öncél, presztizs és emberi gyengeség.
Jó példa erre, ahogy Teller lobbizott a röntgenlézernek a 80-as években. Hatalmas pénzeket fordítottak rá, de minimális eredményeket tudtak csak elérni, ráadásul az egész politikailag eleve kockázatos volt, hiszen egy atombombára épült az egész. Eközben a vegyi alapú lézerek fejlesztésénél kevesebb pénzből megbízhatóbb eredményeket kaptak.