• BlackRose
    #3
    Szóval szerintem kritizálhatják a miniszterelnököt amennyire csak tudják és semmi féleképpen nem tudná bezáratni az oldalt. Itt a bezárás a johnhowardpm.org miatt volt, ugyanis senkinek sincs joga valaki más nevével élve azt a valakit leszarni, még ha igaz az amit mond akkor sem. Ez egy fair-play hiányos hozzáállás volt mégpedig egy szabad demokráciában ahol a miniszterelnököt vélasztják. Kritizálni lehet, szabad és kell, de a fair-play keretein belül, a választópolgárok megadták a mandátumot a hatáskört a politikusoknak azzal, hogy kiválasztották őket, többpérti demokráciában a következő választás során kimondhatják a végső kritikát azáltal, hogy nem szavaznak azokra akik munkájával nincsennek megelégedve. Addig pedig tűrni kell a választásunk következményeit. Igy működik a demokrácia, persze a kritikáknak megvan a helyük a két választás között is, de megkell legyen a normális hangnem és mérték és főleg nem az ilyen pofátlan próbálkozások, hogy a kritizált személy identitása allatt próbálnak elrejtőzni. Szóval a kritika egy lelki-ismeretet szerepet kell megjátsza, hogy a mandátum ideje allatt a megválasztott politikusok ne felejtsék el, hogy ki tette őket oda, hogy a polgárok azok akiknek az érdekeit kell, hogy képviseljék. Nem arra kell szolgálnia, hogy leszarja, lehülyézze vagy majmokat csináljon a politikusokból. Szóval ha én lennék John Howard még kártérítés fejében is perelném ezt a pofát. Különben a net tele van John Howardot kritizáló oldallal és semmi bajuk nioncs nekik, persze az alkotményos rend szerint járnak el.