• Steel Painter
    #875
    Mackosajt teljesen megértem a helyzeted.
    Sajnos én is kerültem nem egyszer ilyen helyzetbe és nem csak TrackMania szerveren.

    MerlinW jól mondja ebbe bele kell törődni.
    Ezzel magukat minősítik.

    Az ember azt hinné, hogy az adminok az igazság bajnokai és pont tőlük nem várnánk hogy így cselekedjenek.
    Egy jogtalan banán után elgondolkozik az ember, hogy miért kaptam? Vajon mivel érdemeltem ki?

    Eddig az ami a pálmát viszi a TrackMania-ban nálam, hogy azért banoltak mert megelőztem az admint.
    Szánalmas.

    De tudok jobbat!
    Egy másik játékba (jedi academy) egyszer az egyik admin, olyan tárgyat használt, amivel az összes játékost többféle módon tudta letaszítani a mélybe, így pontot szerezve magának.
    Senkinek nem tetszett de csendben tűrték, ami abban merült ki hogy menekültek előle.
    Persze az admin meg vadászott mindenkire, szerintem ő élvezte ezt.
    Én nem menekültem ismertem a cuccot amit használt és tudtam, hogy nem hat arra aki meditációs pózba leül.
    Hát ez okozta a vesztemet, leültem és ezzel elrontottam a játékát mivel mások is követni kezdték a példámat.
    Odajött, leültem, próbálkozott velem, aztán kaptam egy bant.
    Természetesen szerettem arra a szerverre járni.
    Írtam e-mailt az adminoknak, elküldtem a képet és a chat log-ott.

    Majd azt a választ kaptam, hogy nem vonják vissza a bant, mert az aki bannolt engem, bár még zöld fülű, de mivel fizetett a tagságiért, ezért jogában áll ezt tenni.
    Viszont kapott egy strigulát, és ha elég sokk panasz érkezik miatta akkor leminősítik a státuszát.
    És ez valahogy így történhetett, mert két hónap után ismét be tudtam lépni a szerverre.

    A kérdés, hogy én hibáztam e azzal, hogy nem hagytam magam és nem álltam sorba a többiek közé, hanem védekeztem egy beteg, perverz, szórakozása ellen?

    Ezzel persze nem azt akarom hirdetni hogy az adminok többsége nem látja el rendesen a feladatát.
    Inkább fordítva.

    Ragnarok online
    Olyan is előfordult, hogy chat-eltem a fő adminnal a játékban, egyszer csak belépet egy másik admin és minden figyelmeztetés nélkül bannolt.
    köpni nyelni nem tudtam, úgy meglepődtem.
    Azért megpróbáltam visszalépni és sikerült.
    Mert a fő admin ki bannolta a másikat és mindenkinek feloldotta a ban-ját.
    Sűrű bocsánatkérés után, elmagyarázta, hogy még nem frissítették a szervert és ezért még él a reg-je annak az adminnak, de már nem sokáig.
    ja és, hogy épp üresedés van adminok terén, és lenne e kedvem betölteni a pozíciót.

    Aki régóta űzi ezt a pozíciót az tudja, hogy ha azokkal tol ki akik vétlenek, akkor előbb vagy utóbb, csökken a szerverük látogatottsága és nem éri meg fenntartani egy üres szervert.