dez#242
Nem hiszek én benne. Nem is iszom. (Lusta lennék hazacipelgetni. :)) Csak (pár éve) gondoltam, kipróbálom, kíváncsiságból. Nem számítottam semmire.
De van itt még egy érdekesség. Végeztem egy kézenfekvő kísérletet is vele: búzát csíráztattam két tálkában, egyikre csapvizet öntöttem, másikra ilyet. Egymás mellett voltak. Néhány nap után a második sokkal nagyobb volt. Persze lehet, hogy csak azért, mert tisztább, nem tudom. Meg kellene ismételni tisztított vízzel is.
A vízmolekulák elektromosan dipólusosak, és az ellentétes végek közötti vonzás, megegyezők között taszítás lép fel. Ez a hidrogén-kötés, ami un. klasztereket hoz létre. Ezen klaszterek kristályos vagy össze-vissza szerkezetével, vagy a nagy klasztetek kisebbre darabolásával magyaráznak sokmindent. Mondjuk, hogy ezek nem túl hoszzú életűek, melegítés hatására átrendeződnek (hideg állapotban viszont megmaradhatnak). Viszont (állítólag) kiderült az is, hogy a vízmolekuláknak van egy belső rezgése is (a két O egymáshoz képest, stb.), és ez is befolyásolja a klaszter-szerkezetet.
A pi-vízről ezt is-azt is lehet olvasgatni. De ne feledjük, hogy attól, hogy az állítólagosan megfigyelt hatásai megmagyarázására született hipotézisek hibássága önmagában nem teszi semmissé az állítólagos hatásokat. Kiderülhet még itt 1-2 érdekes dolog. Ezért az első lépésnek a biológiai hatások megléte ellenőrzésének kellene lennie...
Apropó írások. Van itt egy bizonyos Vassy Zoltán által elvégzett kísérletsorozat:
http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1999/9948/apiviz/apiviz.htm
Vassy kísérleteiben a pi-víz pontosan a tisztítatlan csapvíz tulajdonságait mutatja, ellentétben a tisztítottal. Nos, ez némileg ellentmond a ELTE TTK Fizikai Kémiai Tanszékén végzett kísérletekkel ( http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kidb/0/11160/4 )... És ez már csak azért is furcsa, mert bárhol, ahol helyben készül a pi-víz, látható, hogy többszörös tisztítás után jut a víz a pi-víz készítő utolsó hengerbe (amiben szintén egy kerámia-alapú mikroszűrő van)...
Bár szerintem ez a Dr. Fülöp László is hülyeségeket beszél. (Miért lennének mások a pi-víz alapvető fizikai tulajdonságai? Így mellesleg a Vassy-féle mérések nagy része is indifferens.) De ő csak egy forgalmazó.
Mindenesetre (itt is) megfigyelhető, hogy a tisztelt szkeptikusok megmérnek pár klasszikus fizikai, ill. kémiai tulajdonságot (nagy szenzáció is lenne, ha azok eltérnének), és miután abban nem találnak semmi különöset, megszületik az ítélet, hogy ez márpedig közönséges víz, lehetetlen, hogy érdekes hatásai legyenek, így azokat már kár is vizsgálni.