Az eddig több mint 30 világvárosban megvalósult köztéri kiállítások közös eleme, hogy adott tehénformákat használnak fel a művészek a köztéri művek megalkotásához.
  • Duddits
    #1
    Helló, ez most nem marháskodás!

    2006. nyarán végre Budapesten is lesz CowParade! Az eddig több mint 30 világvárosban megvalósult köztéri kiállítások közös eleme, hogy adott tehénformákat használnak fel a művészek a köztéri művek megalkotásához. 1998-ban Zürich volt az első, és később többek között Chicago, New York City, Houston, London, Dublin, Manchester, Brüsszel, Stockholm, Prága, Varsó és Moszkva is komoly közönségsiker mellett mutatta be közterein a helyi alkotók tehén-műveit. A világ legnevesebb médiumai minden alkalommal figyelemmel kísérték a rendezvényeket. A CowParade elmúlt 8 éves története alatt már sok tapasztalat halmozódott fel, ennek is köszönhető, hogy a színvonal egyre nő.

    Mi a célja a CowParade Budapestnek? Szeretnénk, ha elindulna egy kreatív és pozitív kisugárzású közösségi esemény, ami elég hosszú ideig tart ahhoz, hogy sokan részt vegyenek benne és elég könnyen hozzáférhető a közönség számára. Ez a város rengeteg újdonságot tartogat még mindannyiunk számára! Megmutatjuk, hogy alkotó energiával és szellemes művekkel birtokba véve Budapest még jobb hely lehet. A kiállított tehén-inkarnációk helyszínei 3 hónapig közösségi helyek lesznek, fórumok, ahol mindenki megállhat elmondani, megvitatni a véleményét, vagy megnézni az épp aktuális társrendezvény produkcióját. Célunk, hogy a kiállított művek a rendezvény során élő, izgalmas kapcsolatot teremtsenek az őket körülvevő városi térrel, a városlakókkal, és hogy élénkítsék fel Budapest épületeit, köztéri műemlékeit.

    (További általános információk a CowParade nemzetközi eseményeiről: www.cowparade.com)