Pandora\'s Box
  • Zolcsi01
    #18
    aki még nem hallott róla annak:

    Búcsúzik a Pandora's Box


    Hivatalos sajtóközlemény:

    Az utóbbi hetek hosszú hallgatása nem azt jelenti, hogy nem történt semmi a Pandoras Box körül, csak egy újabb sorsfordító döntést kellett meghoznunk és ez időbe tellett. Kedves barátunk Cserháti Pityi elvesztése után át kellett értelmeznünk a zenekar jövőjét, és akkor bizakodva vágtunk neki az előttünk álló időszaknak. Egy számunkra új helyzetben - a P.Box vezetője, a régi és az új formáció közötti \"kapocs\" - Pityi nélkül kellett a közönségünk elé állni. Szerencsére a rajongók megértők voltak és elfogadták az \"új fiút\" Szabó Krisztiánt, aki zenészként és emberileg is egyaránt beilleszkedett a csapatba. Ami viszont hiányzott a folytatáshoz, az Pityinek a több éves rutinja és a kapcsolatai a médiával, ami nélkül a mai telített zenei piacon, nehéz talpon maradni egy - a közismertség felé csak igyekvő - zenekarnak. A Pandoras Box jelenlegi tagjai közül senkinek sincs tehetsége és adottsága a manageri teendők ellátásához, és külső alkalmas személyt sem találtunk erre a feladatra. Ebből kifolyólag az idei koncertek szervezésében, lebonyolításában, a tiszteletdíjak kifizetésében is voltak fennakadások, amik egyre inkább aláásták a zenekar lelkesedését. A rajtunk kívül álló problémák miatt is egymásban kezdtük keresni a hibát, és annál sokkal jobb barátok vagyunk, hogy hagyjuk, hogy ezek a tényezők megrontsák a barátságunkat. Úgy döntöttünk, hogy mielőtt elmérgesedne a helyzet, fájó szívvel de lezárjuk magunkban a P.Box történetet, és jelenlegi formájában szüneteltetjük a Pandoras Box működését. A zenekar lehetőségei nem alkalmasak arra, hogy a P.Box névhez méltó körülmények között tudjunk koncertezni, és mi nem akarjuk a legendás nevet megalázni azzal, hogy kis klubokba kényszerülve tartsuk életben a formációt. Ennél sokkal többet jelentett számunkra az a lehetőség, amivel Cserháti Pityi megtisztelt bennünket, amikor minket választott a zenekarába, és mi büszkék voltunk arra, hogy tovább öregbíthetjük a P.Box hagyományokat. Szeretnénk az elkövetkezendő néhány koncertet, mint búcsú turnét az esemény rangjához méltó helyszíneken megtartani és emelt fővel búcsúztatni a P.Box nevet. Terveink szerint a csapat több tagjával találkozhatnak majd a zenekar rajongói más produkciókban, és erről időben tájékoztatást adunk. Addig is szeretettel várunk mindenkit, aki még utoljára látni akarja a P.Boxot koncertezni! A koncertek pontos időpontja és helyszíne hamarosan a honlapon fel lesz tüntetve.

    Üdvözlettel: PANDORAS BOX - Kori, Günter, Krisztián, Cézi, Bodó