Szabad akarat, determináltság, fatalitás
-
#1
Szeretném a fórum filozófikusabb alkatu embereit, és érdeklődőket egy kis eszmecserére hívni egy témában. Több más fórumban próbálkoztam, de igazából mindegyikben amolyan melléktermékként szerepeltek a témára irányuló hozzászólásaim, vagy elkomolytalankodták, vagy egymást szapulták vita helyett. Tehát megnyitom ezt a topicot, ahol érvelés mellett egymásban kiépíthetjük azt a fajta asszociációs rendszert amiben megérthetjük egymás gondolatait. Előre szólok, hogy ehhez elég sok figyelemre van szükség, mert sokszor egészen másra fogunk gondolni, akár egy szón is.
A fatalitás
Ha kérdezed, van-e saját döntésed, azt mondom nincs.
A gondolat nem lehet véletlenszerű, esetleges, múltunk egyértelműen meghatározza mire fogunk gondolni, és mit teszünk. Egyetlen egy fűszál sem görbülhet meg ok nélkül. Ok és okozat, mint egy láncsor követik egymást. Ezek az okok olyan szabályszerűen követik egymást, mintha csak egy természeti törvény lennének, sőt, talán ez az okság a világ legnagyobb törvényszerűsége (ami alá egy rakás más törvényszerűség besorolható). Olyan mint pl. Newton energiamegmaradás törvénye. Energia nem vész el csak átalakul. Anyag sem vész el csak átalakul. Ez olyan szabályszerűség, amire nap-mint-nap építünk. Nem lehetséges, hogy semmiből valami legyen, és fordítva sem. Az embernek nincs saját gondolata, mivel semmiből valami nem lehet. Valamiből sem lehet mégtöbb valami. Nincs létesülés.
A kérdés, hogy akkor honnan ez a rakás új gondolat? A feltalálóknak honnan vannak új gondolataik?
A válaszom, hogy nincs új gondolat, illetve van, de soha nem létesült, hanem okság hatására előjött. Minden amiből dolgozunk, már létezik sok-sok ideje, és a feltalálók csak megláttak egyes törvényszerűségeket, amire építhetnek. Butaság azt hinni, hogy a törvényszerűségek, -amiktől egy kocsi, vagy egy számítógép ma működik, -nem léteztek az ókorban, vagy az őskorban. Ha az ellenkezőjét állítjuk, akkor azt mondjuk, hogy Newton előtt a tárgyak eshettek volna felfelé is. Ez képtelenség. Attól, hogy nem ismerték a gravitáció fogalmát, a törvényszerűség ugyanúgy működött.
Ez az okság továbbá nem születésünkkor kezdődött és nem halálunkkor ér véget. Miután meghalunk, ugyanúgy formáljuk a világot, mint épp ebben a pillanatban. Mert semmi nem tűnik el, és nem létesül. Amit most teszel, annak beláthatatlan következményei vannak a világra, tetteid nem csak közvetlen közeledben érvényesülnek, hanem mint egy láncreakció -terjednek szét a világ minden pontján időben és térben (persze még terjedniük sem kell, mert minden abban a pillanatban már befolyásolta is a világot - csak a szemléletesség miatt írtam így). Biztos sokan hallottatok már a pillangó-jelenségről (készült is valami film róla, még soha nem láttam) - de gondolom a lényege az, hogy egy pillangó szárnycsapása keltette pici kis légörvényből a világ másik felén óriás forgószelek keletkeznek. Ha elképzeled magad -az összes világban végrehajtott tetteddel, és saját anyagi (vagy vallástól függően bármi más:)) testeddel és ahogy ezek a tettek kavarognak a világban, és újabb okként szolgálnak egy következő okra, ezután elképzeled, hogy meghalsz, már nem érzékelsz semmit a világból, akkor láthatod, hogy semmi, sem tett, sem ami most te vagy, nem szűnik meg haláloddal, hanem tovább kavarog időben és térben. Kilora, és tettre ugyanannyi marad emberből halála után is, mint épp most, és azok következő okként szolgálnak tettekre, amik új okok lesznek.
Tehát gondolat sem jöhet ilyen ok nélkül, hanem minden gondolat októl jött, és okként szolgál következő gondolatodra, és tettedre, így determinálva az életet.
Én ezt sokáig determináltságnak mondtam, de napokban felhívták rá a figyelmem, hogy ezt úgy hívják, fatalitás.
A determináltság az, amikor a végső ok megnevezett, tehát egy okságon kívüli létezőt feltételezünk, aki irányít, és meghatározza tetteinket, gondolatainkat.
Azt vetette még fel valaki, hogy ennek a fatalitásnak csak a számítási, információ feldolgozó kapacitás szab határt.
De attól, hogy minden okot tudsz, attól az ok még ok marad, és úgy is működik, tehát ha előre tudod minden tettedet és gondolatod, attól még nem tudod befolyásolni az eseményeket, nem tudsz másként cselekedni mint ahogy kiszámoltad. (persze már ehhez a megfigyeléshez is okságon kívülinek kell lenni)
Egy másik megközelítésben a fatalitás:
Soha nem tudsz másképp dönteni, mint ahogy döntesz. Fura ugye? Sokszor mondják az emberek szomorúan, hogy "...pedig annyira akartam" - erre azt tudom válaszolni: Dehogy akartad. Ha másképp akartad volna, akkor másképp lett volna. És így azt tudom mondani, hogy soha senki nem cselekedett semmi akaratától független dolgot. Mivel akarat sincs okságon kívül.
Nincs véletlen.
Szabad akarat csak ezen az okságon kívül létezhet, de akkor pedig abba a paradoxonba ütközünk, hogy bármi bármikor létesülhetne, hirtelen ott teremne a kezemben egy üveg sör a semmiből (-ami ugye nagyon jól hangzik, de lehetetlen, mert azt jelentené, hogy a semmiből jött sörrel a világ egy kiloval nehezebb lett). Tehát ez a létesülés, semmiből valami dolog nem bejövős.
Másik, hogy elképzeljük, hogy gondolat és cselekvés két különálló dolog. Gondolat nincs külön cselekvéstől, akkor sem, ha a cselekvés formailag nem mozgás. Például ha nyugodtan ülök egy karosszékben, és gondolok valamit, a cselekvés ezzel a gondolattal együtt történik. Ha nem állok föl, és nem megyek ki a másik szobába, meg sem mozdulok, akkor a gondolatom nem mozgásra irányult, de a cselekvés (jelen esetben az ülés) történik. Téves tehát a feltevés, hogy a gondolat és cselekvés időben két egymástól elhatárolt dolog.