• SPANYOLVIgASZ
    #41
    Szex jelenetek inkább csak az elején voltak, de nem annyira sűrűn és nem úgy, mint ahogy itt van leírva. Amikor elkezdtem nézni akkor egy véres csatajelenetekkel tarkított sorozatra számítottam. Aztán hamar kiderült, hogy egyáltalán nem ilyenről van szó. Az intrika részét ragadták meg, sok korrajzzal. A sorozat második felében már az összeomlással foglalkoztak és az erotikus jelenetek eltűntek. Még jobban a két volt légiós sorsán keresztül mutatták be a kort és a történéseket. Az egymástól eltávolodásuk, a lezüllésük párhuzamosan futott Caesar végének beteljesedésével.

    Nekem nagyon tetszett. DE aki korabeli pornóra számít a cikk alapján az csalódni fog. Aki kosztümös nagy harcjelenetek tömkelegére az is csalódni fog.

    Sajnálom, hogy egy összevágott film alapján írt a cikk írója néhány sort. Ez nagyon torzít. Olyan mintha elmennék a moziba egy akció filmre, mert láttam egy lenyűgöző ajánlót és utána csalódom, mert szinte az összes akció rész benne volt az ajánlóban, a film egyébként teljesen másról szól:-)

    Csatajelent talán az elején volt a gallokkal. Pompeius és követői ellen lezajlott csaták sincsenek, csak a "mi volt előtte", meg az "ül a vesztes hadvezér a csatamezőn és hitetlenkedik" típusú képek vannak. Gyilkosság jellemző a sorozatra, de a csatajelenetek nem:-)