analóg ill digitális
-
#7
A mozikban használt technológiát nem érdemes a házimozizásban használt technológiával összehasonlítani. Mindkettő más-más célra van.
Meg amíg a mozinak van egy hangulata, elmehetsz oda haverokkal, akik ugyan jóbarátaid, de nem szívesen látnád őket a lakásodban, stb stb..., addig az otthoni DVD-n akkor állítod meg a filmet, amikor akarod, ha mondjuk pl. ki kell menned a slozira és nem maradsz le a film egyetlen részletéről sem...
Természetesen emellett az sem elhanyagolható, hogy ha moziba mész, elköltesz többezer forintot, míg otthonra a legtöbb videotékából 4-5-6száz forintért kikölcsönzött DVD-film mégiscsak olcsóbb megoldás.
Na akkor beszéljünk a formátumokról.
A "hagyományosnak" mondható mozikban mivel nem digitalizált képről van szó, ezért nem is lehet felbontásról beszélni. De mégis vannak minőségbeli eltérések, ami csakis a nyersanyagon múlik.
Csak egy kicsit vissza kell tekinteni a hagyományos fotózás világára. Mostanában 35 mm-es filmeket használnak a fényképezőgépekben, de ugyanakkor a profik ennél jóval "szélesebb" filmet használnak a részletesség javítására.
Ugyanez megvan a mozik esetében is. A jelenleg használt filmek 35 mm-esek - ez már elég jó minőség (ezt nevezik a Panavision szabványnak), de meg sem közelíti a 70 mm-es IMAX filmek részletgazdagságát amely lehetővé teszi, hogy a még hatalmas házméretű vásznakra is sokkal jobb minőségben tudnak filmeket vetíteni.
Az IMAX Amerikában, nyugaton hódít inkább, itt magyarországon asszem még csak egyetlen ilyen mozi van, de az a poén az egészben, hogy az IMAX-ot még a 60-as 70-es években fejlesztették ki, de mivel igen drága az előállítás, ezért nem terjedt még el annyira.
A mozi minőségét kitárgyaltuk, most jönnek a digitális technológiák.
A digitális mozi (és házimozi) szinte sosem érheti el a hagyományos mozi - nem beszélve az IMAX - képminőségét, mert a digitalizálás természetéből adódik, hogy információvesztéssel jár. És persze hozzájön még a különböző formátumok tömörítési eljárása, ami további információvesztést, minőségromlást okoz.
Ebből adódik, hogy a minőség csak azon múlik, hogy milyen részletességben digitalizálunk (felbontás) és hogy ezt az adatmennyiséget milyen minőségben tömörítjük (bitráta).
A hagyományos (vagy analóg) TV felbontása: NTSC esetében 525 sor, 60 félkép/s (vagyis kábé 30 FPS - pontosabban 29,97 FPS), PAL esetében 576 sor (ha jól emlékszem), 50 félkép/s (vagyis 25 FPS)
TV-adások esetében igazából a tömörítés nem nagyon határozza meg a minőséget, mert elképzelhető ugyan, hogy a TV-csatorna különböző formátumokban tárolja a műsorait, de akkor is a szűk keresztmetszetet az adatátvitel módja (földi sugárzás vagy műhold) jelenti.
"Hagyományos" DVD felbontások: 720×480 (NTSC) vagy 720×576 (PAL) képváltás: 29.97 FPS (NTSC) vagy 25 FPS (PAL) sávszélesség: 4~8 Mbit/s MPEG 2 (ez utóbbi a tömörítés módja)
Ezekhez képest a HDTV (meg a többi nagy felbontású szabvány) ennél nagyobb felbontást használ: 1280x720 (de létezik már 1920x1080 is). És ehhez a tömörítés: kábé 200-300 Mbit/s-tól akár 3000 MBit/s is lehet, ami utóbbi szükséges is a legnagyobb felbontású képfolyam (1920x1080) jelentős minőségromlás nélküli átviteléhez.
Remélem elég kimerítő volt a válaszom...