N%C3%A9vtelen-1.png
  • BalanceArt
    #77791
    Na, hát korán örültem! Alighogy a hangproblémából kilábaltam, beleléptem valami másba.
    Két nappal ezelőtt megbolondult a játékosok megjelenítése: habár a játékban együtt voltam más játékosokkal, a térkép nem mutatta őket. Így minden alkalommal, amikor a kiléptem a térképre, be kellett jelölnöm a helyet, hogy megtaláljam őket. Ez volt két napja. Tegnap viszont váltott, és most mindenkit látok a térképen, de nem mindenkit látok a játékban. Ezt úgy kell elképzelni, hogy mondjuk látok egy csapat játékost, rájuk ugrom, aztán a játékban már csak a játékosok töredékét látom, MIKÖZBEN a navigáción hiánytalanul megvan mindenki. Tehát ha mondjuk a navigáció szerint hatan vannak körülöttem, én közülük csak 2-4-et látok. A legnagyobb vicc az, hogy általában mindenkivel tudok csetelni, de fogalmam sincs, hogy éppen merre állnak, vagy hogy éppen beléjük megyek-e, mert néhányukat nem látom. Így aztán nem nagy élvezet autózni. Aztán tegnap furcsa dolog volt még, hogy bizonyos autókkal láttam az illetőt másokkal meg nem, vagyis ha lecserélte az autót és más típussal jött vissza, akkor simán megjelent a kocsi, ahogy rendesen általában. Utána meg már azzal az autóval sem láttam, szóval pislogok, egyáltalán nem értem, hogy mi történik. Idegesítő!