• strogg
    #33
    Nem egészen értek egyet. A microsoft azért kezdi nyitogatni a forrásokat, meg azért kezdte feszegetni az office 12 formátumainak "megnyitását" (ami tudjuk, hogy minden, csak nem nyílt, mert több nyíltságnak nevezett feltételből gyak: max egyet kapsz meg) mert kezd elmenni a vonat. Az Opendocument alapjának szabnyként az Openoffice Odt-jét választották. Ha úgy tetszik "hivatalos szabvánnyá" lépett elő az odt. És nem a Doc. Ez nyílván nem nyerte el az m$ tetszését. A lényeg ami a lényeg. Tökmind1, hogy mibe neged beletekinteni, és mibe nem. Az internet fő protokolljai, és technológiái nyíltak (valódi nyíltsággal), és minimális a zárt technológia, (java) ami főként szabadon használható. (vannak pici részei ami nem). De a lényeg. Az IT jelenleg szinte csak kliens oldalon nevezhetőek az m$ "piacának", ahol nagyon nem számít, hogy nyílt-e, vagy sem. Ennek a kérdésnek csak akkor lenne értelme, ha valami valóban nyílt licesnsz alatt adnák ki a forrásokat, de ettől nagyon rettegnek. Világos, hogy ez az útja a dolognak, és ezt kéne tenniük, de rettenetesen félnek tőle. (szvsz a lenyúlt kódok miatt főleg.) Egyszerűen próbálnak reagálni a kialakuló helyzetre. (a nyílt forrás térhódítása) Az m$-eu vita. Itt elég sokaknak gondjuk lehet a visszaolvasással, merthogy már milliószor leírtam, (már az EU döntés után rögtön), hogy ez erről fog szólni. Van sIsmerőseiapka, vagy nincs sapka. Tökmind1. Az EU célja egyértelműen az m$ meggyengítése európában, hogy drasztikusan csökkentsék egy amerikai cégtől a függőséget. Hoztak egy határozatot, és nagyon konzekvensen, és szigorúan végig fogják vinni. Ha kell, a lehető legdurvább módon.Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy amennyiben erre van jogi lehetőség, úgy kivetetik az IE-t a winből (csak azért, mert tudják mennyir össze van integrálva a winnel), vagy akár a határozat betartásáig bannolni pl: a vista értékesítését. (tudtommal megtehetik).
    Erre írtam am ultkor, hogy B.G, és S.B helyében már régen tükörfényesre nyaltam volna az EU se**ét.

    Win linux vita. Mint általában most is tök felesleges. A magánvéleményem szerint meg a win olyan alap dolgokat nem tud, amit azért elvársz egy os-től. (konzol, átláthatóbb felépítés, meghajtókezelés reformja (15 éve elavult a c:/, d:/, pontosan az átláthatóság miatt), szinte semmilyen fájlrendszert nem ismer a sajátján kívül, stb...). És emberi oldalról is kifogásolható. (pl:börtönnel fenyegető eula) nekem személy szerint ezek a gondjaim vele.

    Mindegy. Peace.

    Caro: sasold meg: www.pclinuxos.com Ez egy eszméletlen winesített linux. (mandrake alapú) már ilyen is van. :))) (persze jó kérdés minek: anyámnak tuti bejön majd a suse helyett szvsz)