Mi az érzékfeletti, és hogyan lehet megtapasztalni. Létezik-e egyáltalán olyan?:)
-
#79
Nekem ezt értelmesebben elmagyarázta pprogram az index fórumon:
"Minden érzékszervhez (látás, hallás stb) tartozik egy, annak tapasztalását felfogó tudatosság, vagy inkább tudomás. Ha megállunk (meg tudnánk állni) a jelenségek egyszerű észlelésénél, akkor ezek az érzékelő tudatosságok semmi egyebet nem tennének, mint érzékelnék a "kapuikon" keresztül érkező ingereket. Ahogy a szem látja az almát, a hatodik kapu, a tudat éppúgy érzékeli a beúszó gondolati tudattartamokat.
Sokáig nem fért a fejembe, miért van egy kalap alá véve ez a másik öttel. Ezt megérteni ésszel nem is lehet teljesen, viszont megtapasztalható...amikor mind a hat kapu és a hozzájuk tartozó tudatosságok megmaradnak az észlelés szintjén, és a hat tudatosság, (ami voltaképpen egy), tisztán képes ezt tapasztalni.
Ilyenkor a hetedik féle tudatként számontartott (a jógácsárában legalábbis) 'szenves' tudat (manasz) mentes többé-kevésbé a szenvektől, vagyis 'tiszta', ezért a hat tudatosság egyszerűen csak tapasztalja a tudattartamokat, vagyis a kapukon beérkező képeket, hangokat, gondolatokat stb.
A manasz felelős az 'én, enyém, nekem' érzésekért, s ha a Tudat a puszta észlelésen túl ezt a kiértékelő, kielemző, megkülönböztető, megítélő szűrőt is tapasztalja, akkor a Valóság olyan mértékben torzul, hogy teljesen a szubjektivitás látszata teremtődik meg.
Ilyenkor a szerzett ismeret nem lesz "mérvadó", mert az egyedi jelenségek puszta érzékelése elsikakad és általános fogalmakkal lesz behelyettesítve. Ha láttál már úgy pl. mozgólépcsőt, hogy pusztán érzékelted azt, akkor tapasztalhattál egy olyan különös 'ragyogást', amely körülveszi s feltárulkozik a maga teljes valójában a mozgólépcső. Vagy bármi, amire nézel, amit hallasz, amit gondolsz. Ilyen régebben csak "véletlenül" sikerült, mikoris 'csak úgy' alapon bekerültem egy ilyen viszonylag tisztán érzékelni képes állapotba, most viszont úgy tűnik, egyre inkább tudatosan is elő tudom idézni.
Ugyanakkor változatlanul 'iker' :) üzemmódban működöm, mert időnként magam vagyok az Azonosulás, mint aki életében nem hallott még sem buddháról sem buddhizmusról. De ezek csak tudatállapotok, így a 'lelki életemre' nincsenek negatív hatással, mert a mögöttes felismerések már mostanra is, mikor még csak az elején bukdácsolok az útnak, biztosítnak egy elég stabil hitet? bizonyosságot? mit tudom én mit, de elég stabil, azt hiszem.
Aztán a jógacsárinok megkülönböztetnek még egy nyolcadik féle tudatot is, a tárház-tudatot, itthon nevezik ezt kollektív tudattalannak és sokmindennek. Ez tárolja azokat a magvakat, melyek a karma által kikelnek és késztetések formájában befolyásolják az életünket. A Buddha ugyebár elvetette az atman, vagyis a független léttel bíró önvaló eszméjét, ellenben a köznapi tapasztalást, miszerint az ember úgy viselkedik, mintha lenne ilyen önmagában is megálló, független énje, lelke, nem akarta cáfolni, mert a relatív valóság tényleg ezt a képet festi.
A dolgok tényleg a folytonosság látszatát keltik, a tárház tudat termti meg ezt a látszatot, az emlékezet segítségével összekötözgeti az egyes tudatmozzanatokat. De ettől az még nem lélek, mert kölcsönös függésben keletkezik (és múlik el) másvalamiktől.
A buddhizmus azt mondja, ami a hat érzékelési tartományon kívül esik, az nem megismerhető, vagyis nem létezik. Ezt nagyon könnyű félreérteni, mert pl. az általad is említett denevérek által "hallott" ultrahangok, vagy a röntgensugár is kívül esik az érzéktartományainkon, mégis "vannak".
Nem így kell azt érteni. Képzeld el, hogy rádiót hallgatsz, s a melletted levő nagyotthalló öreg néni az egészből semmit nem hall. Akkor létezik az a hang, ami pl. 10decibel alatt szól, vagy nem? A tudat csak a tartamaival együtt képes felmerülni. Ha a néni hallástudata és a 10dB alatti hang nem "találkozik", akkor a néni arról a hangról kizárólag úgy szerezhet tudomást, hogy elmondod neki: jól hallhatóan szól a rádió, csak nem tetszik hallani. Rakhatsz elé bedigitalizált hullámformát, ami vizuálisan mutatja be azt a hangot, amit ő már nem képes hallani. De az ugyanaz a hang lesz? Dehogy. Egy absztrahált valami, aminek semmi köze az eredetihez.
A Tudat és a tartalma nem szedhető szét. Ilyen formán igaz az, hogy minden csak Tudat, csak az létezik, ami ilyenformán megismerhető.
Nem létezik dolog jellemzők nélkül, mondja Nagarjuna. Ennek igazságának belátáshoz nem kell egyetem. Ha létezne bármi is tulajdonságok híján, az semmilyen módon nem kerülhetne kapcsolatba a dolgokkal, egy ilyen elszigetelt önvaló teljesen haszontalan és hiábavaló lenne.
Majd teszi fel rá a kérdést: ez esetben MIHEZ társulnak a tulajdonságok? Mi vagy ki az, aki 'valamilyen'?????????
Nincs ilyen "mi vagy ki", csak a fejünkben. Ahogyan a jellemzők sem létezhetnek önmagukban, nincs "piros" önmagában, csak akkor, ha valamihez társul a pirosság. Mégis úgy használjuk a nyelvet, hogy a pirosnak önálló létet feltételezünk, mint ahogy Istennek is, Önvalónak is, magunknak, az"egónknak" is.
És éppen ezzel a fogalmi rendszerünkkel szakítjuk el magunkat a dolgok valódi látásától. Téma volt itt nemrég a gondolkodás, kell-e stb. Az én-érzetet tápláló manasz tudat, ami fátlyat húz a hatféle érzékelési tudatosság elé, a szenvteli gondolkodással teremti a szenvedést. Életem legtisztább félórájában is volt néhány gondolatom, absztrakt gondolatok. Annyi közöm volt hozzájuk, mint a szoba berendezéséhez.... Ki merem jelenteni: nincs szükség a gondolkodás megszüntetésére. A tudat megtisztítására van szükség.
Abban pedig talán a 'klasszikus' buddhista módszer nem elvetendő: a tanítás meghallgatása, elmélkedés felette majd megtapasztalása. Bár nekem sokszor nem ez a sorrend.
Például, ha hatodik érzékszervként említed a tudatot, akkor az semmiben nem fog különbözni a másik öttől. Nem véletlenül vannak egy kalap alá véve , ez a "féle" tudat "nem csinál semmit", nem szorul megtisztításra, egyszerű "kapu", éppúgy, mint a másik öt. Bárki megfigyelheti ezt például az alvás-ébrenlét határán.
Világosan elkülöníthető attól a 'résztől', mely az énes vonatkozásokat hordozza.
Az meg attól, amely nem hordoz semmit, és általában nagy T-vel írják, s amit az egyetlen állandó, érzékszervek útján nem-megtapasztalható dolognak képzelünk el....elméletben.
Ám ha valami a hat érzékelési tartományon kívül esik, arról mi módon lehet tudomásunk? A hatását is csak a hat kapu valamelyikén tudja kifejteni, mert ha ez nem így történik meg, akkor "van valami a Tudaton kívül is". Vagyis üldögél valahol az Isten a trónján. Aki teljesen el van tőlünk különítve, semmilyen formában -a képzeletünkön túl- nem léphetünk kapcsolatba vele....vagyis teljesen haszontalan. Vagyis nincs.
Ha viszont van Önvaló, ami megnyilvánul a hat kapun keresztül, akkor MINDENT megtudhatunk róla, de ezek a dolgok éppúgy keletkeznek-elmúlnak, mint minden más. Ez esetben az Önvaló nem is eshet kívül az érzékelési tartományon, nem lehet örökkévaló, így nem is töltheti be ráosztott-ráképzelt különálló "lényeg" szerepet.
Ha a Tudaton belül van, akkor az bizony VALAMI. Egy bálvány, egy forma. Szóra sem érdemes.
Vagyis a feltevés, mely a hat érzékelési tartomány mögött egy működtetőt, egy attól elkülönült Erőt, Önvalót feltételez, elég vad spekuláció. CSAK tapasztalás van, és nincs sok értelme annak a kérdésnek, hogy ki tapasztalja. Pontosan amiatt, mert ez a "ki" csak a gondolataink mélyén létező "személy", éppúgy, mint az Önvaló, amit vagy akit sokan az "igazi énjüknek" tartanak.
A Tudat a tartamaival együtt jön létre és múlik el. Elkülöníteni attól, esszenciát keresni lehet, csak nem biztos, hogy érdemes.
HACSAK nem magát keletkezésre-elmúlásra alkalmas képességét tekintjük a lényegének. Magát a működését. Anélkül, hogy rákérdeznénk: mi vagy ki az, ami működteti?
Ez olyasféle "lényeg" (lényegnélküliség), amit a négyrétűség is csak negatív módon tud meghatározni....vagy inkább meg-nem-határozni. És miért? Mert nem valamiről van szó. Ha valami lenne, már rég itt lapulna a zsebünkben. :)
Ez az, amire az ember egyből elképzel egy valamin-túli valamit. De az abszurd hülyeség. A valamin túli valami, Önvaló csak a buta fejünkben létezik. A Valóság meg itt van körülöttünk, ez az, ami túl van a valamin, olyannyira túl van, hogy ember legyen a talpán, aki észreveszi."