• Su0my
    #26
    Ennyi sok primitív lényt(szándékosan nem írtam embert)! Ha csak feleannyi sütnivalótok lenne, mint ennek a srácnak, örülnék.. Méghogy megkínozni:) Az ilyen valamiket, (mint ti) kéne akkor ennyi erővel sorbaállítani, majd sortűz.. Na jó, ez most a ti szintetek volt, de ha csak ennyi örömötök támad az életben, hogy azt utáljátok, akik nektek kéretlen levelet küldtek, vessetek magatokra: többeet tanultatok volna, lenne más is;). Mellesleg ebből látszik a(!!)merika csökevényessége: a srácot tényleg meg kéne büntetni, de ekkora koponyákat én inkább avval 'súlytanám', hogy mondjuk tegyék rendbe a fos v(!!)indózt, legalább megérje megvenni(persze, hogy van alternatíva, de igazából rá vagyunk szorulva), vagy esetleg valami jó kis céghez kéne mennie golgozni, ami hasonló esetek megelőzésével foglalkozik-és persze ingyen(tudom, kicsit rózsaszín világban élek, de aggasztó, mennyire aberráltak a jogrendszerek és milyen szinten az a(!!)merika-féle rendőrállam felé tartanak az európai országok). Amúgy biztosra vélem, hogy minden ilyen elmebeteg, mint ti, követtek el kisebb-nagyobb bűncselekményeket ugyanúgy-mint hogy ebben a világban nehéz ilyenek nélkül élni.Csak ez felkapott téma-amíg ezen éled ki a szép "lelki"világodat, addig nem veszed észre, hogy ok nélkül támadnak rá országokra stb... Tény, hogy 20 millió ember élt halálfélelemben(nevetséges!!!), mert 130kb/s helyett 127,5kb/s-kel tudott tölteni, de mint már előttem elhangzott, nem tudtak róla. Az viszont igaz, hogy nem egyeztek bele és ellenszolgáltatást sem kaptak, de könyörgöm vegyétek már észre hány ilyen eset létezik még! És visszaszolgáltatott sok dolgot(nem mondom, hogy az egészet, valszeg volt annyi esze), de ezt is lehetne méltányolni és mondom, emellett én a börtön mellett felajánlanám a lehetőséget(mint hogy itthon is van rá példa: -börtön v bírság v közmunka-), hogy elmenjen közmunka címen tűzfalprogramot fejleszteni stb. Biztos ugyanúgy lekötné ez a dolog, mert az ilyen ember szenvedélyből vizsgál problémákat(és azok megoldásait) és elég valószínű, hogy miután látja, ebből ugyanúgy megtud élni, ott is maradna a cégnél(utóbbi mondatom zavaros, maszlagos de azért sztem érthető(hobbiprogramozás-hé, ebből lehetne pénzt is keresni-hobbimból élek-csak a fekete része helyett a 'jó oldaon':):) Értem ezalatt a megelőzést)

    Szóval azok, akik egy gyilkost többre tartanak(na ezt hívják elmebetegségnek;)), meg akik mindenféle kínzásokat emlegetnek, illetve olyan hihetetlenül elfoglaltak, hogy napi 10 levelet nem képesek csípőből kitörölni(nem mondom, idegesítő, na de kérem szépen-sok ilyennel találxunk manapság), azok főjenek a levükben, meg gondolkozzanak már el magukon, meg a probléma igazi megoldásán-lévén egy ember elkapása még nem az. Lehet, hogy nagyon okosnak érzem magam, de szerintem annyi hülyeséget mégsem írtam. Comment plz!