Galactic Civilizations 2 : Dread Lords
  • Lysandus
    #587
    Valamennyi gyár mindenhol kell. Kettő-három legalább, mert egyébként építkezni sem tudsz. Szóval alapból 2-3-mal számolj, ennél ne legyen kevesebb. Én a legkisebb bolygón is felhúztam 2 gyárat, mert anélkül lehetetlen építkezni.

    Arányok: egyszerű. Százas mass drivert százas armor fog meg. Ugyanez igaz a lézerekre/pajzsokra és rakétákra/rakétaelhárítókra. Nyilván két pajzs nagysága összeadódik. Tehát két 10-es pajzs az 20-as védőérték. A védelmek jók a többi fegyver ellen is, de csak ötven százalékos a hatékonyságuk. Tehát egy 100-as mass drivert 200-as pajzs fog meg, vagy 200-as rakétavédelem. Ugyanígy egy 100 rakétát 200-as páncél fog meg, stb. Érdemes nézni, hogy az ellen mit fejleszt, és arra gyúrni. Egyébként hosszú távon nekem az jött be, hogy a hajóim védelme sokkal erősebb, mint a támadóértéke. Egyébként gyorsan vagy lassan bedarálják őket.

    A dread lordok ellen pedig úgy játsz, hogy foglald vissza a bolygód. Előtte ments, és addig töltsd vissza, amíg az inváziós csapatok nem találnak egy használható támadó technológiát a bolygón. :-)

    A bolygóvédelmi cuccokra nem érdemes költeni, csak a helyet foglalják el a sokkal fontosabb gyárak és kutatóbázisok elől. Az ellenség hajóit nem bolygó körüli pályán kell megfogni, hanem még kinn az űrben.

    Egyébként pedig magasabb fokozaton tényleg brutálisan csal az AI, én intelligentnél magasabbra nem is állítom, egyszer játszottam gifted AI-k ellen, önkínzás volt, éppen meglett a techological victory, csatában esélyem se lett volna.