honved_banner_felso.png\"honved_banner_also.png\"
  • tomcat1
    #5
    A kelet-afrikai Szudánba kutazik január végén a Budapest Honvéd labdarúgócsapat. Az együttessel tart Grosics Gyula is, akinek tiszteletére a szudáni elnök, Omar el-Basír ad fogadást – tudta meg a hvg.hu. A csapat a Puskás-relikviákat is magával viszi.

    A Budapest Honvéd a tervek szerint három szudáni városban (Kartúmban, Medaniban és Port Sudanban) öt barátságos mérkőzést játszik, többek között a szudáni labdarúgó-válogatottal – közölte a szervező, a Magyar Iszlám Közösség elnökeként is tevékenykedő Bolek Zoltán. A csapat január 31-én utazik és február 14-én tér haza.

    A Honvéddal tart az Arancsapat egykori sztárja, Grosics Gyula is. A legendás kapust – Bolek tájékoztatása szerint – a szudáni elnök külön fogadáson köszönti majd, 80 éves születésnapja alkalmából. A Honvéd a Puskás-relikviákat is viszi magával a kelet-afrikai államba, ahol kiállítják azokat.

    Az eseményt a szudáni sportminisztérium finanszírozza. A mérkőzésekből befolyt bevételt a magyar támogatással Kartúmban épülő kórházban folyó építési munkákra fordítják a szervezők – közölte Bolek Zoltán.

    A háromezer négyzetméteren épülő kórház három szintes, az épület földszintjén a Magyar Iszlám Közösség a taposóakna sérültjei számára hoz létre egy rehabilitációs központot.